Gazdák Lapja, 1904. március (3. évfolyam, 10–13. szám)
1904-03-11 / 11. szám
2 oldal GAZDÁK LAPJA. 11 -ik szám. jogosult törekvésében gátolni és ezeket az érdekeket jogosult érvényesülésükben következetesen visszaszorítani. S ha ez mégis bizonyos irányból tapasztalható, éppen a mi kötelességünk, szakítva a türelem politikájával, rá mutatni e körülményekre és a magyar állam s magyar nemzet törzsét képező gazda osztály érdekének teljes méltánylását s előtérbe helyezését követelni. Sokszor megirtuk már e lap hasábjain, hogy százezereket felemésztő gyáriparunk lengésének, refakciákon élősködő kereskedelmünk egészségtelen fejődésének oka éppen az, hogy földművelésünk párhuzamban való fejlesztését évtizedeken keresztül elhanyagolták, nyers termelésünk csak a magunk szükségletének fedezésére irányuló extenziv maradt, s igy a nagy szubvenciókkal létesülő gyáripar, mely csak a látszat kedvéért dolgozik, megfelelő nyerstermelés hiányában tengődik, gyáraink egyik másika szemfényvesztésül külföldi portékával árasztja el magyar ipartermék ürügye alatt hazánkat,*) a kereskedelem pedig ezerféle kedvezményt azért élvez, hogy idegen portékával lássa el a közterhek alatt izzadó, elhanyagolt magyar gazdát. Tagadhatatlanul évtizedekre visszanyúló bűneinknek radikális és gyors szanálása sok pénzbe kerül s ha jó indulatot látunk, ezt az akadályt méltányoljuk s tudunk türelemmel lenni. Ott azonban, hol a jóindulat hiányát látjuk, mert támogatás helyett azt tapasztaljuk, hogy a fejlődésnek áldozatba nem kerülő legapróbb eszközeitől is ridegen zárnak el bennünket, ott már vége szakad türelmünknek s könyörgés helyet hangos szóra, követelésre fogjuk a dolgot. Állami-, vagy állami támogatáson alapulószervezetek hiányában a mezőgazdaság társadalmi fejlesztésének feladata ma teljesen a gazdasági egyletek vállain nyugszik. A gazdasági egyletek feladata ugyanaz itt, mint a túlsó oldalon az ipar és kereskedelmi kamaráké, azzal a különbséggel, hogy azok minden eszközzel rendelkeznek, mig ezek az eszközök teljes hiánya folytán képtelenek nagyobb eredményt érni el. — Nos, és épp ezek az egyletek nem képesek annyi jóindulatot kikönyörögni maguknak, hogy portómentes levelezéssel végezzék azt az emberfeletti munkát, amit az az elhanyagolt mezőgazdaság, mint a kiéhezett ember, a kétségbeesés erőszakosságával sovárog ki kezei közül. Ezek a gazdasági egyletek mozgó orgánumaik számára nem képesek kieszközölni egy kedvezményes vasúti jegyet, melylyel módjuk lenne a helyszínén tanulmányozni és esilapitani a nemzet gerincét képező legmagyarabb, de legelhanyagoltabb osztálynak vándorbotra támaszkodó nyomorúságát. S mindezt nem lehet keresztül vinni az ipar és kereskedelem kormányának „általános határozmányai“-nál fogva. Az 1898. évben a földm. minisztérium leküldött a Gazd. Egyletekhez szétosztás végett több száz bejelentési lapot a párisi kiállításra. — A Szatmárme- gyei Gazdasági Egyesület ezeket bontókban szót- küldötte a miniszteri rendelet számára történt hivatkozással portómentes jelzéssel. A postahivatalok több ily levelet megportóztak, mert a gazdasági egyleteknek portómentesen levelezni nincs joguk. Felterjesztésünk az általános határozniatíasmtmammmammtmamamammmmmammBmam *) Lásd mai számunk „magyar ipartermékek* c. hírét. T xí RG Z A. A kivándorlásról. — írja ©ál Jesiö okleveles mérnök. — Rudyard Kipling az imperialis Nagy Britania méltó poétája nem régen megírta egy versében, hogy hazája a kegyetlen anya, szétszórja gyermekeit a tengerekre, félig felfedezett világrészekbe és hogy csak kévését lát gyermekeiből viszont. Megírhatná ezt a magyar poéta hazánkról is. De mig a brit verse a büszkeség és nemzeti önérzet növelésére szolgál, addig a magyaré csak mélyebbé tenné népe fájdalmát. Az angol kivándorló szorosabbra fűzi a kapcsolatot, mely az ő uj lakóhelyét az anyaországához köti, a magyar kivándorló egy munkás kéztől fosztja meg honát. Sajátságos, hogy mig nálunk igen jelentéktelen érzelmeket, eseményeket és embereket megénekelnek, a kivándorló magyar dolga még nem ihletett meg egy költőnket sem. Tán azért, mert egynek sem volt alkalma elkísérni egyet tengeri útjában. A „MoltkeK-n ötven magyar ment át tavaly nyáron. Kettőt kifogtam közülök. Az egyik kisgazda volt Abaujból, a másik bányamunkás Lúgos környékéről. A hajó indulását követő napon beszéltem az elsővel. Szidta a kosztét, „tengeri dudvának“ nevezte. Maguk mennek csészéikkel a konyhához az ételért. Valóban a német hajókon a harmadosztályú utasok között a magyar a legjobb külsejű és neveltségü. Igaz, hogy a német munkásoknak csak az aija megy ott; rendesen kabinutasok. Elmondta, hogy 35 éves, egészséges ember létére kénytelen földönfutóvá lenni. Pár holdnyi földje és a napszám hozott annyit, hogy 5 tagú családjával megélhetett és fizethette az adót (a mely, a közvetett gadónemeket is számítva, sehol sincs oly magas jmint nálunk.) Egyszerre az egyik gyereke beteg lett. Hónapokon át költött patikára, mig a kicsike meghalt. Pár hónapra rá egy másik gyerek lett beteg, és ennek fs gyógyítási költségei végleg megrontották a háztartás labiris egyensúlyát. Adóssággal terhelten lényeges adóhátralékkal nem volt többé kilátása, hogy családját eltarthassa. Bár addig nagy ellensége volt a kivándorlásnak, maga is ráadta _______feSigsT A szatmári kiállításon (i 903.) jury tag, aranyérem és díszoklevéllel kitüntetve. Jo bb és mofiuohot s olcsóbbat sehol in ». i O A í .» magkereskedésében Budapest, megbízhatóbb nialjVaKal sem mint I »‘1*1 *1 21 IJ t' I »I jx. kér. ÜUői-ut 73. szám. 95 . - = Árjegyzéket ingyen és bérmentve küld. - - ■ ■ ■= 2—20
