Gazdák Lapja, 1903. november (2. évfolyam, 45–48. szám)
1903-11-06 / 45. szám
GAZDÁK LAPJA. 45. szám. 2. oldal. S ők minden héten hallják a dobszót és úgy tetszik nekik, mintha röghullást hallanának egész szülőföldjük koporsójára. Szülőföldjüknek ez a vonaglása az élet és a halál küszöbén nagy elhatározási keltett a három szegény ember lelkében. Megesküdtek, hogy megszabadítják drága falujo- kat a végpusztulástól. De hogyan? Elteszik láb alól a népirtó uzsorást. És úgy cselekedtek Tettüket beismerték, nyílt homlokkal kijelentvén, hogy jól tudták, tettükért a bitófára kerülnek, de nem cselekedhettek másként, mert drága szülőföldjüket, melyet életüknél is jobban szeretnek, meg kellett szabaditniok. íme ezek azon szenzácziós ítéletnek körülményei s ezek egyúttal indokai is. Lelkiismeretesen, tehát helyesen járt el az esküdtszék, midőn felmentette azt a 3 embert, kik csak objektive követtek el bűnt, alanyiiag, subjektive azonban egyszerű faragatlan lelkületűk nemes felbuzdulása alapján cselekedtek, rrert önmagukat áldozták föl meggyőződésük szerint — a közjóért. És most vonjuk le magunknak ebből a szenzácziós esetből a tanulságokat. A lelketlen népirtó uzsoráskodás terén a fentvázolt esemény nem egyedülálló. Nem is szórványos esetekkel állunk szemben. Sok vidéken annyi uzsorás van a faluban, ahány boltos és korcs- máros. Némely vidéken ennél is több. Biró- ság elé az eseteknek legfeljebb 10 perczentje kerül s bizonyítékok hiányában az is föl mentetik. Csak a hervadás látszik, csak a nyögés hallszik. Néma tehetetlenségben adja meg magát a nép. Istenítéletének veszi az uzsorát, ép úgy, mint a tűzvészt és a jégverést, melyen nem segíthet. Elszedik uzsorával előbb a földjét, azután a házát 8 mikor már nem maradt egyebe egy kis szalmafedeles viskóba bujt tűzhelynél, nehány viseltes rongynál, egy nyo- szolyánál s nehány rozzant bútornál és szerszámnál, melyek együttvéve semmit sem érnek, de a szegénynek mindenét képezik, mondom, mikor már nem maradt egyebe a semminél: akkor jön az istenítélet, a törvénye elkótyavetyéli „mindenét“ ezt a „semmiséget.“ Csöndes nyögés vegyül a dobpergésbe. S ezzel vége. A világ forog tovább. Igen, a világ forog tovább. A mi köznépünk, meg az istenáldotta jó magyar nép satnyul, vész és pusztul az uzsora által. Pedig ezeknek a kis exisztencziáknak a védelme nem jótékonysági kérdés, nem is beteges humánizmus, hanem egészséges és okos politika. Mert a dolgozó, küzdő kicsiny ekszisz- tencziák, akik mint a méhek napkeltétől napnyugtáig fáradoznak, egészséges vérükkel és gondolkodásukkal felfrissítik a nemzeti élet- szerveket. Ezek nélkül elerjed, kimerül a nemzet. Ugyanazért azoknak védelme azt jelenti, hogy védelmezzük a nemzeti őserőt, kíméljük és konzerváljuk a tőkét, mely a nemzet létét és jövő boldogulását van hivatva biztosítani. Mit tett idáig a kormány, a társadalom, a sajtó, a közélet tényezői, ennek a nemzeti őserőnek, a pusztuló magyar népnek megmentésére ? Nem firtatom. Azonban konstatálom, hogy törvényeink oly hézagosak az uzsora körül, hogy a biró legjobb emberi meggyőződése daczára 100 eset közül 95-ben kénytelen az uzsorást futni engedni. Konstatálom, hogy a társadalom az antiszemitaság vádjával dobálja meg azokat, kik az uzsora üzelmeinek gátat akarnak vetni s szívesen tekinti az uzsorát felekezeti kiváltságnak. Konstatálom, hogy hat tekintélyes budapesti napilap nem azon gazemberek ellen törtek lándzsát, kik ipar- szerüleg űzik az uzsorát, hanem az uzsora meggátlását czólzó ánkéttek ellen. Végre konstatálom, hogy a közgazdasági tevékenységben utazó honatyáink, (ezek közt van városunk képviselője is) valahányszor üldözőbe veszik az agráriusok az uzsorát, mindig ezek ellen foglalnak állást. De akármit beszéljenek, belátjuk már mindnyájan, hogy ha nem akarunk elpusztulni, hozzá kell már egyszer látnunk a pusztuló népnek, e nemzeti őserőnek megmentéséhez. Erre pedig az első és elengedhetlen lépést: az uzsora minden nemének hivatalból való szigorú üldözése. Cato. Á földmiv. minisztérium eddigi intézkedései a mezőgazdasági házi ipar emelése érdekében. A gazdasági házi ipar meghonosításának és fejlesztésének minden esetre egyik igen hathatós eszköze az oktatás. Az 1898/99. év telén a népies gazdasági előadásokkal, illetőleg gazdasági tanfolyamokkal kapcsolatban rendezett házi
