Gazdák Lapja, 1903. október (2. évfolyam, 40–44. szám)

1903-10-16 / 42. szám

42. szám. GAZDÁK

kalmazása és helyesen kezelt trágya felhasználása. Az elsőt bizonyítgatnunk felesleges, mert hiszen mindannyiunk előtt ismeretes azon közmondás igazsága: „Aki ocsut vet, gyomot arat“ ; ami pedig a másodikat illeti, vonatkoztatjuk ezt a trágyakezelós ama szabályára, hogy magtári, raktári, szóriiskertbeli s takarmányelőkószitő helyisógbeli söpredéket, szemetet a trágyatelepre vinni nem szabad, mert azokban sok a gyommag, a melyek a trágyatelepre kerülve csira képességüket nem veszítik el s igy akkor, amidőn a trágyát földünkre viszszük, kihordjuk azzal egyidejűleg a gyomok millióinak csiráit is, azért az ily szemetet el kell égetni.

Második fegyverünk a gyomok ellen a helyesen összeállított vetésforgó s ezzel kapcsolatban helyes talajművelési rendszer. Szokásban van kultúrnövényeink között ama megkülönböztetést tenni, hogy azok részint gyomnevelők, részint gyomfogyasztók. Bár e megkülönböztetés a szó teljes értelmében nem a leghelyesebb, mégis van annak némi alapja, amennyiben tapasztalásból tudhatjuk, hogy egyes kultúrnövények között a gyomok tényleg elszaporodnak, mig másokban a gyomok fogynak. De miért ? Azért, mert utóbbiak vagy rendszeres megmunkálásban részesülnek tenyészidejűk alatt, péld. a kapásnövények, vagy pedig korán lekerülnek a talajról, akkor, amidőn a közöttük előforduló gyomnövény még magot nem érlelhetett, pl egynémely takarmánynövény. Ha tehát mi a vetésforgóban a növényeket akként helyezzük el, hogy a gyomnevelőket, pl. gabonaféléket, gyomfogyasztók pl. kapás vagy korai takarmány követik, úgy ebben biztos eszközt találunk a gyomok kevesbbitósóre, különösen akkor, ha ügyelünk egyúttal talajmivelési rendszerünkben követendő azon már sokszor hangoztatott szabályra, hogy a tarlók — hacsak lehetséges -- idejekorán, de minden körülmények között sekélyen szánthassanak fel. A szántásra vonatkozólag még azt is jó megjegyezni, hogy annak időpontja akkorra essék, midőn a föld nem túlságosan nedves, továbbá, hogy gyomos földek megművelésénél az eke előhántóval legyen felszerelve s hogy szántás után a földet ne csak boronáljuk, de hengerezzük is.

Harmadik eszközünk a gyomok ellen: a sürü vetés Tapasztalásból tudhatjuk, hogy az őszi vetésekben rendszerint kevesebb a gyom, mint a tavasziakban, mert az ősziekben a még öszszel kikelt gyomot elpusztítja a fagy, s ugyanazokban a csak tavaszszal kikelőt elnyomja maga a vetés, amely ez időre már szép sürü. Igaz ugyan, hogy sokszor maga a tél zordsága is közrejátszik, hogy egy sürü őszi vetés tavaszra megritkuljon elannyira, hogy már már annak kiszántására kell gondolnunk. Ily esetben, ha csak nem túlságosan silány a vetés, ne hamarkodjuk ei a dolgot s ne fogjunk az azonnali kiszántáshoz, mert vagy a pótvetósben, vagy a műtrágyában van oly eszközünk, amelyikkel a

bajon segíthetünk. — Ha a ritkulás nem nagymérvű, segít a chilisalétrom, mint fejtrágya; ha ellenben már nagyobb, akkor vagy a hasonló növény magjával, vagy más kultúrnövény magjával pótvetést eszközlünk. Ritka őszi búzát tavaszi búzával, ritka őszi rozsot tavaszi rozs- zsal javítjuk, vagy pedig herefólével pótoljuk, hogy mégis némi termést kapjunk s a gyomok elszaporodását is megakadályozzuk.

LAPJA. 3. oldal.

HASZNOS TUDNIVALÓK.

Mire ügyeljük a répa bevermelésénól ? A

répa bevermelésénól mindenekelőtt ügyeljünk arra, hogy a prizmába rakandó répa közé lehetőleg sértetlen és ép répák kerüljenek. Azokat szorosan egymás mellé rakjuk s bogy a fejlődő vízgőz elpárologhasson, a befódóst csak fokozatosan végezzük. Legczólszerübb a répát lesara- bott helyen prizmába rakni és közvetlen mellőle kiszedni a befödéshez szükséges földet; az igy képződött árok egyszersmind vízlevezető csatornául is szolgál.

Leghelyesebb s legbiztosabb módja a be- vermelésnek a következő :

A prizmába rakott répát uem gödörbe, hanem a felszínen rakva, földdel 2/s-ad magasságig vékonyan betakarjuk s a fagyok beálltáig az egészet szalmával vékonyan befödjük.

Amint a fagyok beállnak, a szalmát eltávolítjuk s az egész prizmát földdel takarjuk be oly módon, hogy a répa kupaczra először egy vékony réteg földet (8—12 cm.), erre azután szalmát (10—15 cm.) s erre ismét földet (30—35 cm.) teszüuk. Befödhető azonban úgy is, hogy a szalmát egészen mellőzzük, ámbár ezen eljárás oly vidéken, hol szigorú telek uralkodnak, még sem tanácsos. Ezen módnál tehát a szalma a répával nem érintkezik s miután itt a szellőz- tetöket is teljesen mellőzzük, ezek egyike sem válhatik kártokozóvá.

Ezen módjával a bevermelósuek nemcsak a fagytól és rothadástól mentjük meg répánkat, hanem a tetemesebb hőingadozástól is. Ezen módnál répánkat folyton egyenletesen 5—9° C. közt tarthatjuk, mi szelelőve! ellátott prizmánál nem érhető el. Ismeretes pedig, hogy kedvezőtlen hőviszonyok között az anyagveszteség sokszor 60 százalékra is felmegy.

Ha répánk tehát az előbb mondottak figyelembevételével 60—70 cm. földréteggel van letakarva, úgy a legerősebb télben sem száll le annak hőmérséklete 4—5° C-nál. Tavasz felé pedig mikor melegebbé válik az időjárás, a földréteget egyszerűen megvéknyitjuk s igy a hő nem szállhat magasabbra 8—9° C-nál. Ezzel tehát elejét veszszük annak is, hogy a legnagyobb hőingadozás által előidézett anyagvesz- tesóg érezhetővé váljék.

Egy másik eltartási mód a következő :