Gazdák Lapja, 1903. szeptember (2. évfolyam, 36–39. szám)
1903-09-18 / 38. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1903. szeptember 18. 3S-i)s szám. ', GAZDÁK LAPJA. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERSENY EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZEGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai, valamint az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége kötelékébe tartozó szövetkezetek díjmentesen kapják. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Bercsényi-utcza 19. szám, hova úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megrendelések, reklamácziók és hirdetési ajánlatok . ...----is intézendők. — -------------- . Kézirato k nem adatnak vissza. — Telefon 14. szám. Az ország haramiái. A híres Rádaynak föl kellene támadnia a haló porából, hogy megmentse vidékünket s az országot azoktól a haramiáktól, akikhez képest Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Patkó Pista, Pap Andor, Király csak egy ártatlan lokális csavargó-romantika hősei valának. Nagyobb feladat állana előtte mint akkor, mikor vaskezeit rátette az alföldi betyárvilágra és az egész szegénylegény-époszt kiirtotta, semmivé tette. Veszedelmes nép volt a betyár valóban. A magyar fajt jellemző negédességből daczolt a törvény paragrafusaival, rabolt is, lopott is, gyújtogatott is, néha ölt is, az igaz. Rettegésbe ejtett egy-egy községet, kifosztogatott egy-egy vásárost, megsarczolt egy-egy pusztát és néha — előnyükre legyen mondva — ritkábban legyilkolt egy-egy embert is. Tűrhetetlen volt ez az állapot, ki kellett pusztulniok. Egy embert végre fölruháztak teljhatalommal, hogy mentse meg a közbiztonságot, mert egyesek vagyona, életbiztonsága volt veszedelemben, ez pedig nagy szégyen egy rendezett törvényes országra. Hát kötélre jutottak a betyárok mind, utóljára irmag sem maradt belőlük. És azzal megtisztult az ország. Elmúlt három évtized és immár eljött ismét az az idő, a mikor szomjas lélekkel óhajtunk vissza egy Rádayt, aki statáriális szigorral lépjen föl, kiirtani országunk legújabb és legveszedelmesebb haramiáit. Ezek nem az erdők hűs árnyában tanyáznak, nem fegyverrel ereszkednek alá, hogy egy-egy boltost megraboljanak tarka kendőitől és vásári apróságaitól, hogy azután táncz és puskaropogás közt kioszszák, szétmérjék és visszaadják a népnek, amint azt azok az akasztófán száradt zsiványok tették, hanem napról-napra ezrével és ezrével rabolják meg ősi hajlékától, szülőföldjétől, ezredéves otthonától a népet és viszik, űzik, kufárkodják el az idegen nyomorúságnak, — szabadon, nyíltan, bántatlanul. Ezek a legújabb veszedelmes haramiák a kivándorlási ügynökök. Hogy a tiszta faj magyar nép annyi törvényes óvóintézkedés daczára oly sok ezrével hagyhatja el a hazát, titkon, lopva, szökve, azt e gaz kivándorlási ügynököknek tulajdoníthatjuk. Piszkosabb rabszolga-kereskedést űznek ezek itt, a kulturális Európa szivében, mint űztek hajdan a legtávolabbi Afrikában. Ezek hálózzák be a magyar népet paradicsomi mesékkel, ezek látják el hamis útlevéllel, hajó-jegyekkel, ezek hozzák be ide a rettenetes mételyt, mely egy országot fenyeget immár a dolgos faj kipusztulásával. Az egyszerű becsületes magyar paraszt ember sohase szorulna ki kicsiny házikójából, hogy elmenjen tengereken túl Amerikába, mert hisz akármilyen szegényesen él is, de
