Gazdák Lapja, 1903. augusztus (2. évfolyam, 32–35. szám)

1903-08-28 / 35. szám

85. szám. GAZDÁK LAPJA. 3. oldal.

menet szempontjainak megfelelőleg, megvalósítható legyen.

Ehhez hozzáteszem még, hogy ekként a kulturális fejlődés és előhaladás fokozatos és folytonos lánczolata létesül, melynek lánczszemei: ovoda, elemi népiskola, gazdasági ismétlő-iskola, ifjúsági egyesület, olvasó- vagy gazdakör hiányzik, ott a kár többnyire helyrehozhatatlan ; ahol más — s igy természetellenes és erőszakolt — utón kísérlik meg a jelzett czélok megvalósítását, ott az eredmény más nem lehet, mint csalódás, sikertelenség, a legjobb esetben részleges vagy félsiker, de sohasem egészséges és biztos alapon nj'ugvó teljes siker.

Ezek mellett s a jelzett czélok érdekében is, ne feledkezzünk el egy rendkívül fontos és életbevágó s azonnal alkalmazásba vehető és veendő eszközről; ez az erők tömörítése, a szövetkezés.

Mikor minden foglalkozási ág munkásai lázasan szervezkednek, tömörülnek sorsuk javítása érdekében s látjuk, hogy ezek ekként, az egyesülésben rejlő erő segélyével, sokszor a földmivelö osztály rovására, sőt kihasználásával előnybe is jutnak; mig ezzel szemben a földmivelö osztály rohamosan pusztul és szegényedik. A földmivelö közönségnek végre tudatára kell annak ébrednie, hogy elhangzott a 12-ik óraütés, a melyen túl a szervezkedés megindítását halasztani nem szabad.

Hazafias kötelessége minden igaz magyarnak, hogy a földmivelö közönség szervezésének munkájában részt vegyen s hogy hathatós közreműködéssel támogassa azt a mozgalmat, mely a földmivelők jólétének és megelégedésének előmozdítását czólozza.

Bármily szép legyen azonban az elérendő czél és bármily sürgős a feladat, nem fogunk elérni semmit, ha a földmivelö nép között élő értelmiség a szervezés és vezetés munkáját kezébe nem veszi s a néppel való érintkezést ápolni nem fogja; e nélkül a szervezkedési mozgalom s az egész gazdasági kultúrái akczió csak jámbor óhajtás, illetve sikertelen kísérletezés marad; a földmivelö osztály pusztulása rohamosan terjedni fog s nem marad más mentség számára, mint a kivándorlás, vagy pedig a proletárizmus nyomában mind szélesebb körben terjedő — hazát és vallást megtagadó — szocziáliz- mus hatalmába kerül.

Hogy pedig ez mily veszedelmet jelent, elég a kivándorlás óriási méreteire s ezzel a nemzeti és munkaerő folytonos apadására, más részt a napirenden levő munkás-zavargásokra és sztrájkokra s a szocziáliták azon egyéb nagy arányú mozgalmaira gondolnunk, melyek szerint immár nálunk is beleszólanak az országos politikába s mint tényezők kezdenek szerepelni.

Vegyék tehát kezökbe, — vállat vállhoz vetve, a felekezeti és nemzetiségi különböző tekinteteket akcziójuk köréből gondos tapintattal és előrelátással kikapcsolva, — községenként

a nép szellemi, erkölcsi és anyagi tóreni vezetését azok, akiket műveltségűk, társadalmi állásuk erre hivatottakká tesz: a lelkészek, tanítók, jegyzők és intelligens gazdák, mint állandó jellegű, határozott czélok szerint működő kulturális szervezet illeszkedjenek be községük társadalmi életébe. Tegyék ezt szeretettel, kedvvel, lelkesedéssel, meggondolván, azt, hogy a lenni vagy nem lenni kérdése elé jutott földmivelö nép megmentése egy uj és igazi honfoglalás, mely nálunk nélkül végbe nem mehet.

És itt nem habozom rámutatni arra a — úgy hiszem közismert — sajnálatos tényre, hogy igen sok községben az említett és vezetésre hivatott tényezők, — különösen a lelkészekről, tanítókról és jegyzőkről: „a XX. század valódi népnevelőiről“ szólok — vállvetett és egyetértő munkálkodás helyett kicsinyes indokokból vagy elfogultságból egymással folytonos egyenetlenségben, sőt hadilábon élnek, ami a nép előtti tekintélyüknek és erkölcsi befolyásuknak a lehető legnagyobb kárára van.

De nagy kárára van a közügynek is.

Az ilyen községben u. i. lehetetlen bármely közhasznú mozgalmat sikerre juttatni. Amit ezen tényezők egyike épit, azt a másik vagy a többi a legnagyobb könnyűséggel lerontja; igy aztán az a kényszerhelyzet áll elő, hogy — ha óhajtana is — egyik sem csinál társadalmi téren semmit.

(Folytatása következik.)

Műtrágya beszerzés.

Az Északk. Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége összes szövetkezeteihez a következő felhívást küldötte szét:

Szövetkezeteink gazdálkodással foglalkozó tagjainak óhajtottunk szolgálatot tenni, midőn a külföld előrehaladottabb államaiban olyannyira elterjedt s hazánk különböző vidékein is kitünően bevált műtrágya hozzáférhetőségére nézve a módot és alkalmat megszereztük.

Magyarország egyik legjelentékenyebb műtrágyagyára a „Zalathnai kénkovand-ipar részvénytár- saság“-gal sikerült olyan megállapodásra jutnunk, hogy Szatmár, Szilágy, Ugocsa és Máramaros vármegyékben a szövetkezeti tagok — szövetkezeteik utján — közvetlen forrásból, gyári áron szerezhetik be szükségleteiket, vagyis a legkisebb gazda is oly áron jut az ő 2—3 mázsa szükségletéhez, mint az a nagybirtokos, ki egyszerre 200—3000 m. vásárol.

Ma már százakra menő kisebb-nagyobb kísérlettel be van bizonyítva, hogy hazánk bármely vidékén az őszi szalmás gabonanemüeknél (búza, rozs, őszi-árpa) a 16 százalékos foszforsavas műtrágya (szuperfoszfát) a legjobb sikerrel használható és ezen műtrágyázott őszi vetésre tavaszszal rávetett heremagvaknak is szembeszökően nagy előnyére válik. — Példaképen megemlítjük, hogy ugocsai kísérletező állítása szerint évenkint 150 mmázsa műtrágya használata mellett kát. holdankint átlag 4 mmázsával több hozamot mint az istállótrágyázott és emellett a minőség is jobb volt.