Dominkovits Péter: Győr város tanácsülései és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái VIII. 1637–1641 - Városi Levéltári Füzetek 14/2013 (Győr, 2013)

Regeszták - 1641. év: 237–311. sorszám

164 1. év 93-132. oldal A felperes is kéri a bemutatottakat és tiltakozik, mivel az elmúlt időponton tett végzés szerint az alperes is bizonyságot állíthatott volna, és mivel most semmit sem nyújtott be, ez után ne legyen szabad vele szemben ellenbizonyítást tennie. [Végzés:] Adasson másolat a kért dokumentumokról. 280. (VIII. 106-110.) Perújítás miatt felvétetett nemes és vitézlő Rosa Imre (egregius) mint felperes pere Bartalos (Barthialos) Erzsébet mint alperes ellen. A [felperes?]80 ügyvédje, Kris Mihály ünnepélyes tiltakozást követően előadja: minthogy az alperes, aki a perújítás mellett most felperes, a becsületes város ellene Íratott ítéletét az ország törvényével szemben a perújítás erejével és három forinttal til­totta. így azt feleli, hogy a [korábbi] felperes mind a saját keresetében maga kívánta le­tenni a mostani felperes számára a házon levő pénzösszeget, ha azt néki [a régi] alpe­resnek megítélnék, mind a bírák is így ítélték meg. Ezért a felperes a következő három okból átengedi e jogosultságokat, mind a felperes keresetének, mind a bírák ítéletének megfelelően. 1.) A mostani felperes azon a házon valamit épített, azt az alperes fizesse meg. 2.) Minthogy ez a felperes az alperes öccse házbeli részének gyámként gondját vi­selte, amennyiben az ifjú megjönne, úgy arról nem a mostani felperes, hanem az alpe­res tartozik számadással. Ha bármi keresménye lenne, rajta keresse. Erről [a mostani alperes] köteles bizonyságlevelet adni, mely szerint [a mostani felperes] és leszármazot­tai a gyúrni számadások alól felmentést nyertek. 3.) Ha a megnevezett ifjúnak halála történnék, akkor az anyai részjószág Rosa Anna atyafira kell, hogy szálljon. Ugyanis Rosa Anna első felesége volt Jakab deáknak. Jakab deák végrendelete ezen részének ő ellentmondott, mivel amit vele együtt keresett, abból teljességgel kizárta. Pedig a ház egyik felét Rosa Anna urával, Jakab deákkal, a közösen szerzett pénzből építették. Ezért mint korábban ítéletet vár. Az alperes ügyvédje, ugyanaz, aki korábbi időpontokban, tudománytétellel mondja: a becsületes tanács ítéletétől nem szabad eltávolodni, avagy egy7 pontban is visszavo­nulni, mielőtt a beadott perújítás tartalmára és egyéb törvényes járulékokra (accessorium), úgymint az idézésre és más egyebekre meg nem válaszol. A Rosa Imre által e mostani időpontban beadott perújításának vitája semmi okkal nem adhat okot erre. Minthogy7 a [Hármaskönyv] II. rész 77. és 76. címében az került rögzítésre, hogy7 amely fél vagy7 maga, vagy ügyvédjétől képviselve jelen nem lehet, magát nem oltal­mazhatja, így ha a távolmaradás miatt a székből ítéledevelet, avagy végső ítéletet kell kiadni, az ilyen perben a vesztes (succumbus) fél perújítást tehet, avagy a bírákat az íté­letlevél és a végső ítélet kiadásától eltilthatja. De ebben a perben másképpen történt, ami a jegyzőkönyvből is kitűnik és az egész tanács is elismerheti. Ugyanis az elmúlt szék idején Rosa Imre ügyvédje képviseletében megjelent, és ez az ügyvéd elegendő­képpen vitatkozott, érvelt, a per megoltalmazása végett számos érvelést vezetett elő. Az ítélet is az érvelései nyomán keletkezett. Az soha nem volt szokás és az ország tör­vénye sem tartja, nem tilthatja, hogy7 a perújítással a végrehajtás után élhet, mert a 80 A perjegyzőkönyvben a peres fél nincs megnevezve. Perújításkor döntően a panaszos (exponens) fél — a volt vesztes — kezdi a törvényszék előtti perlekedést. 113

Next

/
Thumbnails
Contents