Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1631–1636 - Városi Levéltári Füzetek 13/2011 (Győr, 2011)

Regeszták - 1633. év: 223–305. sorszám

1633. év 73 -98. oldal tette meg},88 és így a felperest jogaiban sértetté tette. Ezért az alperes fizetéséből le kell vonni a fele részt az szerint, ahogy a felek között a munkavégzésről latszámra az egyezség tétetett. A felperes a jó próba ezüstből elkészített és kész munkát vegye magához, az alpe­res pedig elégedjen meg az alku szerinti fizetés felével. [Az alperes] azt is tartsa szeme előtt, hogy ez után ilyen dologba magát nagyobb büntetés terhe mellett ne keverje.89 Amennyi­ben pedig a munkában több ezüst lenne, mint amit a felperes adott, azt [a felperesnek] meg kell adnia. Az alperes felülvizsgálatra a földesurakhoz kíván fellebbezni. — Áttétetik. 261. (VII. 159.) Felvétetett Lakatjártó (Lakatiarto) Miklós felesége, Éva mint felperes pere Somogyi Szabó István alperes ellen. A felperes ugyanazon ügyvédje, mint fent, kéri, hogy az alperes saját, a megelőző idő­ben tett kötelezése szerint, az ország jogszokása alapján, érvelését írásbeli bizonyítékokkal támassza alá. Az alperes ugyanazon ügyvédjén mint korábban, írásban, megpecsételve benyújtotta a tanúvallomásokat és kéri, azokat számítsák be. Amennyiben pedig azok elégtelenek lenné­nek, a tanúvallomásokat kész esküjével is megerősíteni. A felperes tiltakozva kéri a benyújtott dokumentumok másolatát és kéri, hogy szabad­jon ellentmondania. Ilyen ügyben egyébként nem szokás elfogadni az alperes saját esküjét. Az alperes is másolatot kér. Végzés: Adassanak ki. 262. (VII. 159.) Felvétetett Szabó avagy Nagybajuszú (Nagybajuszo) György mint felperes pere Fajszi (Faizj) Máté és Szabó János [alperesek] ellen. A felperes képviseletében ugyanazon [ügyvéd], mint föntebb, „A. B.” alatt, írásban benyújtotta a tanúvallomásokat, és az ítélethozatalnál azok beszámítását kéri. Az alperes méltatlanság miatt tiltakozik, a bemutatott iratok másolatát kéri, továbbá kéri, ha akar, szabadjon néki ellenbizonyítást tenni. A felperes is másolatot kér. — Végzés: Adassanak ki. 263. (VII. 159.) Felvétetett Erzsébet, Kupino Miklós felesége mint felperes pere Bodo Ádám alperes ellen. A [felperes] ugyanazon ügyvédje, mint fönt, kéri, hogy az alperes a nem engedélyezett irat megsemmisítését követően egyenesen válaszoljon a keresetre, máskülönben büntetést kér. Végzés: a keresetben megbüntetik. — A felperes ítéletlevelet kért. — Végzés: adassék ki. 264. (VII. 160.) Felvétetett Margit asszony (honesta mulier), Eötvös avagy Frigonich Márk felesége mint felperes pere a néhai Szabó avagy Patonay György özvegye, az alperes Ilona asszony ellen. A felperes képviseletében Jagosich János (nobilis) előadja: 1633 Karácsony nap táján [!] a fent megnevezett alperes asszony a felperes asszony ezen Győr vármegyében, Győr városban fekvő házához hozott egy ezüst pártaövet szegeztetni. Ekkor háromszor azt mondta a felperesnek: „e% a% aniad parta eöuö volt (...) a kantora s^ekhivl vettek jel, es hog eg e^wst pohárral edgiivt vette”. Erre a felperes asszony megkérdezte, „hona rökkenthettek el a% s^egenj eöregh atiamat? Kalmar Pétért”? Az alperes asszony úgy válaszolt, hogy nem csak újvá­88 Lap tetejére írt kiegészítés. 89 Utána kihúzott szövegrész tartalma: Most pedig tettéért 4 ft-ra büntetik. 83

Next

/
Thumbnails
Contents