Dominkovits Péter: Győr város tanácsülései és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái VI. 1627–1630 - Városi Levéltári Füzetek 12/2010 (Győr, 2010)

Regeszták - 1630. év: 321–465. sorszám

1630. év Regeszták 321-465. mai naptól számított három hét múlva, azaz június 12-én [!]216 100 tallér most ke­lendő és jó készpénzzel és a bécsi (Becz) jószággal ki kell hogy fizessék. Böröczk Gáspár deák pedig felmentést nyer az ellene indított kereset alól. Az alperestől elszenvedett jogtalanságokról a későbbiekben ne emlékezzék meg és annak meg­követését fogadja el, így a jó kereszténységből származó atyafiságot tartsák meg. 416. (VII. 37.) Felvétetett a néhai Szabó András (agilis) özvegyének, Zsuzsannának (nobilis domina) mint felperesnek a perújítás miatti pere Szabó János (agilis) alpe­res ellen. A felperes a perújítás mellett bemutatta a nyugtatványlevelet és ennek má­solatával megintette a másik felet, mondván, e nyugtatványlevelet megelőzően kevésbé lett volna elegendő, de ehhez még az eskütétel letételére is hajlandó. A felperes ügyvédje, Jagosich János a perújítás miatt ünnepélyesen tiltako­zik, a benyújtott iratok másolatát kéri és kéri, hogy szabadjon neki a következők­ben is vitatkoznia. - A panaszos fél a maga által benyújtott nyugtatvány másolatát kéri. - Végzés: mindkét fél számára adassanak ki a másolatok és az ítélkezés kö­vetkező időpontjában a szavatosságot vállaló asszony tegyen esküt, azt követően a bírák vizsgálata fog következni. 417. (VII. 37.) Felvétetett Fülöp (Phwlóp) Katalin (nobilis) mint felperes pere a néhai Horvát (Horuat) István özvegyével, Katalin asszonnyal (honesta mulier) mint alperessel szemben. Midőn a bíráskodás korábbi időpontjában a felperes asszony az alperes elleni perét fenntartani kívánta, az ítéletlevelet kikérte és a földesúrhoz folyamodott azért, hogy mindkét fél iratai, írásbeli dokumentumai alapján ez a per a bírák által ismételten felülvizsgálatra kerüljön, így ezen ügyre tekintettel a felülvizsgálat meg­történt. Végzés: a mindkét fél által beadott iratokból a bírák úgy informálták ma­gukat, hogy a peres házat már sok évvel ezelőtt eladták, és akkor semmiféle el­lentmondás nem tétetett. A házat Kecskeméti (Keczkemeti) Mihály saját pénzén vette meg,217 ami a győri káptalan leveléből is kitűnik. A keresetben a felperes asszony nem tudta megerősíteni a Kecskemétihez fűződő atyafiságát, ami mellett a házat birtokolni akarja. így a bírák úgy ítélték meg, hogy az alperes asszony igenis leszármazott, a leányzó a gyermekével maradjon a házban. A felperest pedig el­mozdítják a keresetétől, mert amilyen atyafiság alatt ő kereste ezt a házat, annak a tulajdonjoga attól már rég elszakadt. 216 1630. június 12. szerdai napra esett (feria quarta), ami alapján visszaszámolva - e határnapot is beszámítva - május 29-én kellett volna az esetnek történnie. Ez a jegyzőkönyv korábbi bejegyzései miatt nem valószínű, sokkal több érv szól amellett, hogy jegyzői tolihiba (hónap név tévesztése miatt) június 12. helyett július 12-én kellett a tartozást megfizetni. Ebben az esetben a perfelvétel június 21- én történt! 217 A következő szövegrész lapszéli betoldás. 148

Next

/
Thumbnails
Contents