Dominkovits Péter: Győr városi tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái V. 1622-1626 - Városi Levéltári Füzetek 11/2008 (Győr, 2008)
Regeszták - 1624. év: 199—366. sorszám
mélyesen megfogatta. Ekkor Horvát Pál az ő kezességét letette. A bíró és vele együtt több ítélőbíró (assessor) is úgy emlékezik vissza, hogy Horvát csak a megnevezett pénzösszegig vállalt kezességet, amit a felpereseknek meg kell fizetnie. 81 Ami pedig a felperesek azon előadását illeti, hogy bizonyítják, azok az ökrök a saját jószágaik voltak, arra azt válaszolják: a felperesek ezt bizonyítsák be. A felperesek tiltakoznak, mert ők a korábbi felajánlásuk és az ország törvénye szerint bizonyítottak. Tudni illik akkoriban mind a két jelen lévő rőt szőrű ökör felől, illetve a többit is megnevezvén, mindazok tulajdonlására az esküt letették, azok a felperesek jószágai. Az alábbi személyek tettek esküt tanúként a felperesek mellett: Ürögi (Wrőghy) 82 Nagy Péter arra esküdött, hogy amely rőt ökröt Tolnay Nagy Péter itthagyott, azt ő nevelte, és mint igaz jószágot, ő adta a felpereseknek. A többi tanú pedig a következő: Ürögi Anyás (Wrőghy Anyás) János, Fábián (Fabjan) Mihály, Törjék (Töryek) István, Nagy Gergely és Szabó (Zabo) Gáspár. Az ürögi (wrőghy) bíró, Nemes István is saját személyében esküt tett. Mindezen eskütételeket követően a felperesek azt kívánják, hogy a megnevezett Tholnay Nagy Pétert az ő méltatlan és hamis eskütételéért büntessék meg, és a felperesek egyéb költségei, kárai kerüljenek megtérítésre. Végzés: Minthogy a felperesek elegendően bebizonyították, hogy a vitatott nyolc ökör az ő saját tulajdonú jószáguk volt, és Tolnay Nagy (Nagj) Péter méltatlanul esküdött rájuk. Mindezekre tekintettel a két itt maradt ökröt a felpereseknek visszaadták, és az által, hogy Tolnay Nagy Péter nem jelent meg, tehát itt őt most megbüntetni nem lehet, a felperesek keressék meg és menjenek füstjére. 203. (IV. 207.) Felvétetett a nemes (nobilis) Csepregi (Cheppreghy) Imre felperes pere a néhai Halászi Szabó (Zabo de Halaszy) Máté özvegye, Piroska asszony, és Szeőch (Zőch) János felesége Erzsébet ellen. (Piroska asszony a fent megnevezett Erzsébet asszony leánya.) Ez az első kérelmi szak. 204. (IV. 207.) Felvétetett Bebesi (Bebessy) Anna, vitézlő (egregius) Nagy Benedek Győr erősség vajdájának a felesége (waywodae p[rae]sidii Jaurien[sis]) mint felperes pere Vásáros (Vassaross) avagy Barbély (Barbell) Kristóf (providus) alperes ellen. A felperes ügyvédje előadta: amiféle személyekkel a felperesnek az ő perét bizonyítania kellene, azon személyek Kláris 83 Péter kivételével a törvényszékben ülő esküdtek sorában vannak, azaz: Szabó (Zabo) Márton, Segesdy István, Oppicz János. Ezért a felperes - miképpen a korábbi időponton, úgy most is - az ő szemé81 Utána egy többször áthúzott szövegrész kezdődik, az alábbi tartalommal: Ami pedig a felperesek egyéb előadásait illeti, a fogott bírák (arbiter vraim) abba nem kívánnak bele avatkozni, a felperesek azt a saját módjukon, helyükön, idejükben keressék. 8 ~ Bizonytalan beazonosítású helynév, valószínűbb, hogy a Baranya vármegyei (Hódoltságban fekvő) Magyarürög az adott település és nem a Nyitra vármegyei Üreggel (ma: Járok, SzK) azonos. ' A korábbi bejegyzésekben következetesen Claris Péterként írva!