Dominkovits Péter: Győr városi tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái V. 1622-1626 - Városi Levéltári Füzetek 11/2008 (Győr, 2008)

Regeszták - 1626. év: 453—612. sorszám

Ez az ifjú Olasz (Olaz) Ferenc fia volt. A ház pedig itt, a Győr vármegyei Győr városban, napnyugatról a megnevezett alperesek korábbi háza mellett található, míg a másik oldalról a közút van előtte és mellette. Ez a ház a boldog emlékezetű Lépes (Lépes) Bálint püspök úr őnagysága háza volt, és őnagysága még életében a maga jóakaratából a megnevezett Olasz Ferenc Gyurkó fiának, és Sagnary Judit asszonynak, a felperes feleségének adta egyenlő feltételekkel és jogosultságokkal oly módon, amennyiben ők el akarnák adni a házat, az egyik félnek a másik felet 100 ft-tal ki kell fizetnie a ház után. Amelyik pedig a másik felet kifizeti, azé lesz a ház teljességgel. De a felperes és az ő megnevezett felesége, Judit, tudomása nélkül és akarata ellen történt meg a ház adásvétele, ezért ezzel szemben törvényesen til­tást és megintést kíván tenni. Mindezek miatt a felperes fél kárt szenvedett. Ezért a felperes fél azt kívánja, hogy a fél rész ügyében kerüljön megsemmisítésre a vásár­lás, minthogy azt a másik felet Olasz Ferenc Gyurkó fia nem adhatta volna el, és a jelen módon azt az alperesek törvénytelenül birtokolják, és azt a felperes egyné­hány visszakövetelésére sem adták vissza. Ezért a felperes azt kívánja, hogy az alpereseket a törvénytelen birtoklás miatt büntessék meg, és a megnevezett házat teljességgel ítéljék meg a felperesnek. Továbbá kéri, hogy a házról szóló összes oklevelet a törvényszék előtt bemutathassák, hogy a bírák azok tartalma szerint hozhassanak ítéletet. Minthogy a felperes igazságát a bíró előtt bebizonyítja, a má­solatokkal az alpereseket meginti. ítéletet kér. 1626. január 15. 474. (I. 142.) Nemes és vitézlő Torkos István Győr vármegye helyettes alispánja (substitutus vicecomes), Egry Márton Győr vármegye esküdtje és [Győr] város bírája, Nagy Gergely Győr vármegye esküdt jegyzője jelenlétében tárgyalt ügyek. Deák (Li[te]ratus) avagy Maróthy Gáspár (providus) a győri váralja lakója, akit azelőtt városi hadnagyként neveztek mint alperes a vitézlő Szabó (Zabo) György­gyei, bizonyos győri lovasok kapitányával (certor[um] equitu[m] Jaurien[sis] ductore) mint felperessel folytatott perében a fent nevezett személyek közbenjárás­ára megegyezés történt. 475. (I. 142.) Kovács (Kovach) Péter (providus) ügyvédet vallott Kiss Gáli és az ő felesége ellen. 476. (I. 142.) Nemes Fülöp (Phülőpp) Katalin asszony, Kovács (Kouach) Tamás özvegye ügyvédet vall.

Next

/
Thumbnails
Contents