Források és ritkaságok a Győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig I. - Városi Levéltári Füzetek 9/2007 (Győr, 2007)

Győr színjátszása a kezdetektől a reformkor végéig

pályatársához hasonlóan - állandó pénzzavarral küzdött, ezért gyakran késett a városi pénztári befizetésekkel. Társulatában is volt némi zavar, Philipp Zölnert (a későbbi neves színigazgatót) pl. szerződésszegésért köröztette, de a színház akkori állapota is hátráltatta előadásait. Ráadásul a győri tankerületi főigazgató is panaszt tett színészei „illetlen rögtönzései" miatt. Végül is 1814 szeptemberében ért véget a nevével jelzett időszak. Utódja az a Johann Ferdinánd Kübler lett, aki a győri fellépéseivel párhuzamosan Székesfehérváron, Eszéken és Pécsett is tartott előadásokat. Repertoárja nem ismert, csak annyit lehet tudni, hogy sikeresen befejezte évadját. Más forrásokból tudott, hogy ezt követően Kübler, aki a 18. század végétől volt ismert Győr és más városok színpadain, befejezte direktori tevékenységét (1818-ban, miután elmozdították a pécsi pálosok rendházába tervezett színházból, szintén Pécsett megnősült, majd rövidesen abbahagyta színjátszói működését mindössze 46 évesen). Győrött utána Franz Hansen nyerte el az 1815-1816. évi. évadot Vácról, de utódjáról, Franz Scherzerről, aki szintén ismert volt már Győrben, több adat maradt fenn. Társulatáról a bécsi Theater Zeitung is beszámolt, kiemelve a győriek elégedettségét a műsorválasztás és a jó képességű művészeknek köszönhetően. Tény, hogy a társulataival adott egymást követő három évadban a darabok „kiállítására", azaz az igényes díszletekre és jelmezekre is ügyelt a korabeli feljegyzések szerint. Pontos repertoárja nem ismert, viszont az igen, hogy nem ragaszkodott az irányadó bécsi sikerdarabokhoz. Negyedik évadjának megnyitása előtt hunyt el Bécsújhelyen 46 évesen, 1818 márciusában. Alakja legendává érett, és Báuerle, a korszak kiváló bécsi színpadi szerzője több írásában is megőrizte emlékét, sőt Ferdinánd Raimund című regényében is szerepelt. De más szerzők is feljegyezték emlékezetes alakításait, és kissé ironizálva a korszak „ripacsigazgatójának" képét formálták meg róla. Utódja egykori színésze, Joseph Reisinger lett, aki az 1818. évi teljes évadban szerepelt a Rába partján, de sikeres bemutatkozása ellenére újabb direktorokkal kötöttek a városatyák szerződést, így a szintén ismert Carl Wilhelm Christl és Joseph Ernst (Winter) követték egymást. 1821 januárjában Sopron javaslatára figyelemreméltó kezdeményezés vette kezdetét. Azt kérték, tekintve, hogy az eddigi gyakorlat szerint a német társulatok zöme felváltva szerepelt váltott évadokkal (tavaszi és őszi, olykor egymás városaiban tartott színi szezonok) a két szomszéd városban, hogy alkossanak közös színtársulatot (a későbbi színi kerületek korai elődjeit). így a fenntartás és a színtársulatok költségei is elviselhetőbbek lettek volna, mind a két, színházzal rendelkező városban. A részletek és közös terhek elosztása azonban olyan vitát váltott ki, hogy még az év végén sem tudtak megegyezni. Közben egyik városban sem kapott egyetlen társulat sem játékengedélyt 1821-ben, éppen e huzavona miatt. Csak 1822 nyarára tudott Győr újra társulatot fogadni, de Sopronnal ekkor sem sikerült közös színésztruppot felállítani, csaknem hét évtizednek kellett eltelnie, mire az egyébként célszerű vállalkozás megvalósulhatott