Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái IV. 1617-1621 - Városi Levéltári Füzetek 8/2005 (Győr, 2005)

Regeszták

dolgában végzett. A felperest ugyanis segítségül hívta annak megfogattatására, 51 és megígérte, hogy [ő mint] károsult személy az elfogónak valamit fizet, illetve fáradtságát megtéríti, avagy azon hátralékokból, ami még [Síposnál van] ezt megfizeti, illetve abból elvehető. Fogadást tett arra is, hogy mindent igaz módon mond el, és e dologban, arról, hogy e személy néki mit adott, a győri bírótól és a seregbírótól meghatalmazó levelet (credentionalis) hoz. De ígéreteiből semmit sem teljesített, mert 70 ft-ban állt meg a végzés, az alperes pedig azt jelentette ki, hogy 6 aranynál többet nem adott neki, és nem is ígért volna többet 8 ft-nál. Minthogy az alperes fogadását nem teljesítette, azért a felperes azt kívánja, hogy a bírák azon megtartott pénzzel törvény szerint fizessék őt ki. Az alperes ügyvédje ünnepélyesen tiltakozik, minden fent elhangzottal kapcsolatban vitába kíván szállni, tiltakozik a méltatlanság miatt, és másolatot kér. A felperes ügyvédje szerint minthogy e per egyszer már törvény előtt volt, és ez ügyben fogvatartás (arestum) is tétetett, ezért az alperes másolat ki­adását nem kérheti. így a annak megítélését kéri, hogy ki számára szabaduljon fel a pénz, minthogy fogvatartás alatt alapozódott meg ez a per. Az alperes ügyvédje az előrebocsátott tiltakozással mindenről másolatot kér. Végzés: a kereset másolata adassék ki. 149. (VI. 230.) Felperesként nemes (nobilis) Ormándy avagy Gelley Orsolya asszonynak, aki Koroknay (Coroknay) György felesége, a pere Okicz Szabó István alperes ellen. Ez a második kérelmi szak. 52 150. (VI. 230.) Ugyanezen személy pere Bekő (Bekheo) György [alperes] ellen. 151. (VI. 230.) Szőlősy (Szeóleösy) György pere Baráti (Bariaty) Imre ellen. 152. (VI. 230.) A Laki Miklós felperest Bornemissza (Bornemisa) István alpe­ressel szemben képviselő ügyvéd elegendő módon történő elmarasztalást, avagy ítéletet kér. - Az alperes ügyvédje destruálva a másik fél kezes állítását és máso­lat kiadását kéri. 153. (VI. 230.) Balatonfőkajári Sebestyén Demeter (Sebestien de feó Balaton kayary) és Sallay György pere a második kérelmi szakban van. 154. (VI. 230.) Nemes (nobilis) 53 Balogh Albert, providus Csibor (Cybor) György elleni pere az első kérelmi szakban van. 51 Sor fölötti kiegészítéssel módosított kifejezés. 52 Valószínű, hogy a két következő per is a második kérelmi szakban van. 53 Sor fölé írt, betoldott szó.

Next

/
Thumbnails
Contents