Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1600-1605 - Városi Levéltári Füzetek 4/2001 (Győr, 2001)

Regeszták

78. (I. 361.) A polgárok sorába bevétetett: Sebastian Miliner. 1602. január 11. 79. (I. 20.) Johann Sagner és Christoph Hop ügyében a végzés szerint a fenti nap az alábbi bizonyítás történt: János bebizonyította, hogy leányukkal a vitatott pénzt nem kötötték és móringolták. Christoph Hop pedig maga számára a bizonyí­tás megengedését kérte, ha nem sikerülne néki, úgy fogadja, hogy mindent épen visszaad. - A bírák ezt a jövendő törvénynapra, 15-öd napra megengedték. 97 81. (I. 20.) Angarano Lajos, Jos Bálintot ügyvédjének vallja Mészáros Mihály ellen (contra Michaelem Lanionem), és keresetét előadja: még Győr vészese előtt 50 ft-ot kölcsönzött Mészáros Mihálynak, de hamarosan ezután megtörtént Győr vészese, és a széjelfutás. A menekülés után Pozsonyban (Poson) kérte tőle az adós­ságot, ahol is 6 aranyat megadott belőle. Ezt követően, amikor a maradékot kérte, Mészáros úgy gondolta, hogy azt bőr fejében adta neki, és megkínálta bőrrel. Ezért most azt mondja: a pénzt nem bőr fejében adta oda. Az állítását Mészáros bizonyít­sa, Angarano pedig a pénzét visszakéri és erről igazságos törvényt vár. Az alperes időhaladékot kér. - 15 napot adtak néki. 98 82. (I. 20.) Angarano Lajos tiltakozik Bolla Ferenc ellen; ő a parancs szerint most is jelen van, míg a felperes most sem jelent meg, ezért felszabadítását kéri. 99 83. (I. 20.) Segesdi István törvénybe idézi és szólítja Angarano Lajost. - Az alperes az előző kérvénynél marad. 100 84. (I. 20.) Segesdy István tiltakozik amiatt, hogy ő megjelent a káptalan urai­nak feleletére, de sem azok közül, sem azok képében senki nem jelent meg. 101 85. (II. 27.) Bogdán András, Jos Bálintot ügyvédjének vallja a Lindvay Orbán özvegye elleni perben. 97 Tartalmilag egyező szöveggel ldm.: II. kötet, 26. p. 98 Tartalmilag egyező szöveggel ldm.: II. kötet, 27. p. 99 Angarano ugyanazon napi, hasonló érvelésű, de felperes megnevezése nélkül felvett tiltakozását ldm.: II. kötet, 27. p. Beazonositása a szövegkörnyezet alapján. 100 Szövegváltozata: Segesdy István törvénybe idézi és szólítja Angarano Lajost. Ez az első terminus. - Az alperes [Angarano] Lajos feleli: a törvényhez tartja magát, 15. napra [megfelel]. II. kötet 27. p. 101 Tartalmilag egyező szövegét ldm.: II. kötet 27. p.

Next

/
Thumbnails
Contents