Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)

Bevezetés

Bevezető Az itt olvasható írások mindegyike a múlt században keletkezett, a rend­szerváltozás időszakában, pontosabban 1989 és 1994 között. Ettől egyedül a „Mesélő levelek" fejezetben közöltek a kivételek, ami az utolsó győri hetilapban a Győri Tükörben jelentek meg. A rendszerváltozást követő évek utólag úgy tűnnek fel, mint a magyar sajtószabadság fénykora. Az újságot az információéhség a legje­lentősebb tényezőjévé tette meg. Ekkor még nem kellett osztozkodni a kereske­delmi televíziókkal, minden szenzáció legfőbb forrása a sajtó volt. A kedvező lehe­tőséget kihasználva, mint főlevéltáros elhatároztam, hogy reagálva az aktuális ese­ményekre „tálalom "azok múltbéli analógiáit. A helyi sajtóorgánumok szaporodása pedig biztosította szinte az azonnali megjelenést. Az itt közölt írások - a Kisalföld, a Térkép, a Futár, a Nyugati Hírlap, a Győri Hét és a Győri Tükör - hasábjain je­lentek meg. Ezek közül háromban, a Futárban, a Győri Hétben és a Győri Tükör­ben saját rovatom is volt. Ez a magyarázata, hogy néhány gondolat, megállapítás a fejezeteken belül többszőr is megismétlődik, hiszen eredetileg ezek különböző lapokban jelentek meg. A Futárban Ovicz írói álnéven jegyeztem cikkeimet. Ked­ves elődöm, dr. Lengyel Alfréd 1983-ban tette közzé a „Mozaikok Győr történeté­ből" címmel a sajtóban megjelent írásait. Ez inspirált arra, hogy saját írásaimból válogatva, azok legjavát közöljem. A furcsa cím egyben az egyik cikk címe is, amely egy magáról megfeledkezett postásról (Levél hordozó) szól, aki egy kocsma­látogatás alkalmával a helyszínen lövöldözött és a megrémült rendőrség az akkori önkormányzatnál könyörgött a megfékezéséért. Sajátos módon időnként a levéltá­ros foglalkozását - talán kiindulva a levélből - alkalmanként postai alkalmazottnak hiszik és ezért előfordult egy alkalommal, hogy egy kollégát megaláztak, mert nem viselte a postások egyenruhát. Számára nehéz volt elmagyarázni, hogy nincs is egyenruhája. A nagy emberek története mellett fontosnak tartom a „kisember "kalandját a hatalommal, amely rendszerint balul szokott végződni. A politika őrületeinek bemutatásával pedig az volt a szándékom, hogy rávilágítsak arra; nincs új a nap alatt! A szenvedők, áldozatok mellett párhuzamosan mindig vannak akik okozzák a szenvedést és gyártják az áldozatokat. Talán az évezredek óta génjeinkben kódolt vadászösztön okozza mindezt, amelynek elburjánzása időről időre háborúba tor­kollik. Mégis egyfajta vidámsággal vegyítve próbáltam bemutatni azokat a „régi szép időket", amelyeket ma is sokan politikai alapállásuknak megfelelően időnként visszanosztalgiáznak. Ezek a kis írások, szösszenetek forrása rendszerint egy-egy levél, beadvány, kérelem, amely önmagában nem alkalmas arra, hogy tanulmányt készítsünk belőle, de fontos kordokumentummá válik, mihelyt azt megfelelően tálalva mutatjuk be. Remélem, hogy az esetenként meghökkentő történetek bemutatása mellett kellemes perceket is sikerül szerezni Kedves Olvasóimnak! Bana József

Next

/
Thumbnails
Contents