Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)

V. Szociálpolitika

A szegény ember a kutyának sem kell? Sokan vádolják a jelenlegi kormányt, hogy politikája nagyon hasonlít a Horthy rendszeréhez. Egyes tudósok odáig merészkedtek megállapításaikban, hogy lényegében nem történt más, mint a keleti, bizánci, pravoszláv és bolsevik típusú feudalizmust felváltotta a nyugati keresztény típusú feudalizmus. Ezt a nagy múltú ezeréves kompozíciót most a változatosság kedvéért demokratikus jogállamnak nevezik. Természetesen túlzó és igaztalan vádak ezek, szó sincs itt a Horthy-éra reinkarnációjáról. Az idősebbek még emlékezhetnek a magas színvonalú közigazgatásra, a jól működő postára, rendőrségre, csendőrségre és az európai hírű es. kir. vasutakra. Hát beszélhetünk ma erről? Vagy ott van a fejlett szociálpolitika, a magyar nép és családvédelem ügye. A kitűnően kiépített Országos Szociális Felügyelőség, a szociális gondozók és zöldkeresztes védőnők hálózata. Hol van ma mindez? Magyarország kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága mondotta az országgyűlés 1939. évi megnyitásán: „Gondoskodni kell arról, hogy a falusi és ipari munkásság és mindenki, aki nélkülözi a saját otthon melegét, házhelyhez, ép, egészséges otthonhoz jusson..." Az Országos Nép- és Családvédelmi Alapból azok az érdemes rászoruló, sokgyermekes családok részesültek anyagi juttatásban, akik a gazdasági életben szükséges hiteleket, kölcsönöket megszerezni állami segítség nélkül nem voltak képesek. A kölcsönök kamatmentesek, csupán egyszer és mindenkorra legfeljebb 5 %-ig terjedő beszerzési költséget kellett fizetni. A kölcsönöket lehetőleg nem pénzben, hanem természetben (házépítés, állatjuttatás, nyersanyag, stb.) folyósították. A kölcsön megszerzéséhez általában bankszerű fedezet nem kellett. A fedezet a család erkölcsi értéke, munkakedve, szorgalma, munkabírása! Alapelv: szegény ember hitelének becsület az alapja. A kölcsönök nagyobbrészt hosszú lejáratúak voltak, maximum harminc évre adták. Az épülő házak belső beosztásában a célszerűség és az egészségügyi követelmények érvényesültek. A családi házak külső formája pedig a magyar nép ízlését és a táj építészeti hagyományait követte. Arra törekedtek, hogy a falusi házak legalább 600 négyszögöles házhelyeken épüljenek, mert így a házhoz jutott sokgyermekes családoknak módjuk volt kiskerti gazdálkodást folytatni. Az állatjuttatásban is rendszerint ők részesültek. Legnagyobb jelentősége a tehénjuttatásnak volt. A Horthy-korszak szociálpolitikájának az alapját az illetőségi törvény képezte. Mindenkinek tartoznia kellett valahová. Az illetőség örökölhető volt és nem azonos a születési hellyel. Megszerzéséhez öt év helyben lakás és adófizetés kellett. Az önkormányzat ezután nem zárkózhatott el a felvételtől. Az elszegényedés esetén az illetőségi helynek volt kötelessége az eltartás, vagy a szegényházban gondoskodott az odajutottakról. A kórházi költségeket, a bebörtönzést, toloncolást a szegényeknél szintén az illetőségi hely fizette. A gazdag embernek ma is számtalan gazdája van. A szegények viszont nem kellenek sem az államnak, sem az önkormányzatoknak. Ha a húszadik századnak egyáltalán van valamiféle tanulsága, akkor az az, hogy szociálpolitika nélkül nincs stabil állam. Előbb-utóbb törvényben kell gazdát keríteni a szegényeknek. Mert ennek hiányában a demokratikus jogállam is a történelem szemétdombjára kerülhet.