Bana József: A lövöldöző „Levélhordozó”. Jegyzetek Győr történetének lapjaihoz - Városi Levéltári Füzetek 3/2001 (Győr, 2001)
X. Fasizmus, nácik és a II. világháború
Foglalkozása: nemzetvezető Hitler, a példakép A rövid, de annál véresebb korszakról semmi jót sem mondhatunk. Maga Szálasi kezdetben az ország nádora kívánt lenni, miután észrevette, hogy ezt a tisztséget már huzamosabb ideje senki nem töltötte be. Végül azonban megelégedett a Magyarországon teljesen ismeretlen „nemzetvezető" méltóság bevezetésével és elfoglalásával. Nyilván példaképét, Adolf Hitlert utánozta, aki Hindenburg halála után egyesítette az államelnöki és kancellári tisztséget. Szálasi kormányát csak a Nagy Német Birodalom és az olasz bábállam ismerte el. Nyilast a nyilasnak A nemzetvezető a maradék országrészben gyorsan hozzálátott a rendszer átalakításához. Hasonlóan az ország más részeihez, itt is repültek állásaikból a főispánok, alispánok, polgármesterek, főszolgabírók és az egyszerű falusi jegyzők. Akik megmaradtak, azok mellé nyilasokat ültettek. Még a nyilas tisztviselők mellé is nyilasok kerültek, ezt nevezték „pártmegbízotti rendszernek". Ilyen sok nyilas azonban nem volt, így az ország különböző részeiből ide menekült párttagokat is kénytelenek voltak befogni. Megszervezték a fekete ruhás pártszolgálatot. Ez Győrben 55 főt számlált. Minden egyes győri szabónak kötelessége volt egy rend ruhát ingyen megvarrni. Az ország nyilasait a zöld inghez szükséges megfelelő ruhaanyaggal Győr híres textilgyárai látták el. Séták a vízparton A nyilasterror alatt a rettegett „szakállas báró" cimboráival együtt rendszeres Duna-parti sétákat bonyolított le. Főként származási és faji alapon szerveződtek ezek a séták, de katonaszökevényeket és értékes bundát viselő keresztény hölgyeket is kísértek a Mosoni-Duna partjára. Itt a már bevált módon tarkón lőtték áldozataikat. Különösen „forradásos Kovács" jeleskedett e tevékenységben, szemlátomást élvezte. A harsány propaganda kitartásra buzdított. A rádión elhangzó üvöltések során gyakorivá váltak a „felkoncolni, agyonlőni, kiiktatni a nemzet életéből" és más ehhez hasonló, az ország megfélemlítését szolgáló kijelentések. A nemzetvezető járva az országot, több alkalommal személyesen ítélkezett a katonaszökevények felett. A kimondott ítéletet azonnal végrehajtották, így megspórolták a hosszadalmas katonai bírósági komédiát. A törvényhozó és a végrehajtó Mindenki láthatta, hogy Szálasi egymaga megtestesítette a törvényhozói és a végrehajtó hatalmat. Dicstelen országlása utolsó hónapjában hozzálátott a minisztériumok átszervezéséhez és bevezette helyettük a hivatásrendeket. Külön a munkásoknak, parasztoknak, egyháziaknak és az értelmiségieknek is volt hivatásrendjük. Müvét nem tudta befejezni, ugyanis időközben a Vörös Hadsereg elfoglalta az országot. Diliházban jobb lenne A népbírósági tárgyaláson Szálasi arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, azt válaszolta: nemzetvezető. A történelem már ítéletet mondott felette. Egyes történészek