Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

HORVÁTH JÓZSEF: A győri polgárok a végrendeletek tükrében

esetleg kész ruhadarabot ami a városi szegények gondozásához nagyon fontos és lényeges hozzájárulás volt. Másrészt pedig, ha felidézzük a bibliai kegyes cselekedeteket (az éhezőnek enni adtatok, a szomjazónak inni adtatok, a ruhátlant felruháztátok, a rabot meglátogattátok stb.), ebbe a sorba ezek a hagyományok jól beleillenek. Egyben mutatják a korabeli ember mentalitását és vallásosságát. A kereskedelmi kapcsolatokról röviden csak annyit: napirenden volt a hitelezés és a tartozás. Nagyon kicsi volt a készpénzforgalom, ezért a boltokban rendszeresen tartoztak: ott felírták, mennyivel tartoznak, és amikor éppen pénzhez jutottak — eladtak egy állatot, leszüretelték a szőlőt, learatták a gabonát — , akkor egyenlítették ki egyben a tartozást. (A XX. század elején is így ment ez még faluhelyen, s a kocsmában még most is így megy fizetés előtt sok helyen. Tehát ez a szokás már itt gyökerezik.) Egyébként Tárkány Szűcs Ernő ezeket a kis adósságokat általában kocsmai adósságnak is hívja alapvető szakmunkájában, de akkor is, ha hús áráról van szó, vagy éppen lisztről, mert ilyen típusú adósság. Nagyon gyakori viszont, hogy a polgárok — és ez megint a mentalitásukhoz tartozik —, ha van néhány forintjuk, azt igyekeznek gyorsan befektetni: nem nagyon őriznek otthon készpénzt. Ha másképp nem, öten összeállnak, összedobják a kis pénzüket — ebből összejön 50 vagy 100 forint — és befektetik. Vesznek rajta teheneket, állatbőrt, azt eladják, a hasznot megint befektetik, és ez így megy tovább. Számos testáló van, aki kereskedőtársaságban lévő pénzéről tesz említést — itt ilyesmikre kell gondolni. Vannak persze nagy hitelezők is. Az említett Virgilio Beccaria például, akit a testálok nemes egyszerűséggel Virgilius uram néven emlegetnek a forrásokban, a „fél város" hitelezője, s a boltjában számos polgár tartozik, legalább pár fillérrel. De ugyanígy Opicz Jánosnál vagy Kalmár Simonnál (aki szintén volt városbíró több ízben) is rengeteg volt az adós. Most egy pillantást vessünk arra: milyen volt a testálok viszonya a közösségekhez? Két irányban vannak adataink: egyrészt az iparosoknál a céhek fele, másrészt szélesebb körben, katolikus testálóinknál, a kongregációk, vallásos társulatok fele. A céhek — erről talán viszonylag többet lehet tudni, mert a történelemkönyvek ezt meg szokták említeni — tagjaiknak segítséget nyújtottak, esetleg hitelt is. Számos testáló tartozik a céhládának kisebb-nagyobb összeggel. Halálos ágyánál ott voltak céhes társai: van olyan végrendelkező szabómester, akinek hat szabó, vagy olyan vargamester, akinek öt varga a tanúja: ez azt mutatja, hogy összetartottak ezek az emberek. Árvára, özvegyre gondot viseltek, ha nem volt más rokon, a céh vette pártfogásába az árvát. 1620-ból például van három olyan végrendeletünk egy hónap leforgása alatt, amelyekben ugyanazt a három árvát