Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)
WINKLER GÁBOR: Győr építészete
A későbbi polgárváros szerkezetének fő rendszerét az idők során mégsem ez a karakteres alaprajzi motívum határozta meg; a Belvárost nagyobbrészt ma egymásra merőleges utcák, szabályos, négyszög alakú lakótömbök jellemzik: e tömböket pedig itt-ott szabálytalan, girbe-gurba sikátorok vágják át. Ez a hármas — sakktáblás, átlós és kötetlen — útrendszer talán az egyik legtalányosabb városalakzatot alkotja hazai városépítészetünkben. Természetesen minden érthetőbb volna, ha tudnánk, mikor alakult ki a Belváros szerkezetének hálós elrendezése. Elképzelhető például, hogy még a római korban, hiszen a Castrum lábainál fekvő katonaváros nemrég feltárt épületeinek főfalai nem igazodtak az erődítéshez, hanem a ma is meglevő hálós szerkezetbe illeszkedtek. De kialakulhatott a szabályosság 1271 körül is, amikor a település városi jogokat kapott: az ekkor meginduló városfejlesztés során a földbol-vesszőből összerótt kunyhók és egyszerű faházak helyén felépültek az első kőépületek — talán éppen a megmaradt római katonaváros alapjain. Elképzelhető persze, hogy a szabályos úthálózat még későbbi eredetű, hiszen egyesek szerint csupán a 15-16. század során szabályozták ilyen formán a várost, amikor a Káptalandomb lábainál fekvő polgárváros területén az erődítési munkák elkezdődtek. Kézenfekvőnek tűnik ugyanis az is, hogy az északi Duna-kaput és a déli Fehérvári-kaput ekkor kötötték össze egyenes utcákkal és ezek figyelembevételével mérték ki a mellékutcákat is. A város 1566-ban porig égett, és ez megkönnyíthette a telkek átosztását. Ez esetben elképzelhető, hogy a szabályos tömbökön áthaladó keskeny közök a korábbi, lazább szerkezetű koraközépkori, halmaztelepülés utcaszerkezetét őrzik, a települések ilyesfajta átstrukturálódására hazai városépítészetünkben nem egy példát találunk. Akárhogy is történt azonban, annyi bizonyos, hogy a reneszánsz bástyarendszer kiépítése brutális beavatkozást jelentett a középkori város szerkezetébe. Az olasz fundátorok a meglevő adottságokkal láthatóan nem nagyon törődtek; ahol szükségét látták, egész tömböket taroltak le, még a nagyobb épületekkel, templomokkal sem törődtek. így esett áldozatul a bontásoknak a korábban tűzkárt szenvedett Szent Lázár templom is. A belső védőgyűrű köré aztán később újabbakat és újabbakat vontak, így került a Belváros szinte megközelíthetetlen távolságra történeti elővárosaitól és a környék településeitől. A hatalmas, komplikált falrendszer céltalanságát az élet többszörösen bizonyította. Még építésének korában, a 16. század végén történt, hogy a törökök néhány nap alatt meghódították a bevehetetlennek hitt erődítést, 1809-ben pedig Napóleon katonái rohanták le a várat. A védőművek bontására mégis viszonylag nagyon későn, csupán 1820 legvégén szánták rá
