„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Soós István: József nádor és a győri csata
Soós István: József nádor és a győri csata A nádor leváltása az inszurrekció parancsnoki tisztéből ellenkezett az 1802:2. törvénycikkel, amely kimondta, hogy a nemesi felkelő csapatok főparancsnoka kizárólag az uralkodó vagy a nádor lehet. A nádor felterjesztésben akart tiltakozni a rendelkezés ellen. Ebben azonban megakadályozta a következő napon lezajlott győri (kismegyeri) ütközet. A csatát követő napon azonban Komáromból levelet küldött felséges bátyjának, amelyben mélységes csalódottságának adott hangot a nemesi felkelő csapatok főparancsnoki tisztéből történt leváltása miatt. Hangsúlyozta, hogy a nemesi felkelő sereg főparancsnokaként csupán kötelességét kívánta teljesíteni, és az inszurrekció haderő vezetését kifejezetten a király utasítására vállalta el. Jóllehet a hadi helyzet és a harci körülmények ismeretében előre látta, hogy rá szomorú szerep vár, tudniillik: a szervezetlen inszur- rekciós erők a közös parancsnokság alatt még dezorganizáltabbak lettek. Leváltását megértette volna, ha az uralkodó elégedetlen lett volna vele, vagy gyávának tartották volna. A király azonban ennek nem adta jelét. Eltávolítása a főparancsnoki posztról azonban az adott helyzetben, azaz a franciák elleni ütközetet megelőző napon, egyáltalában nem volt indokolt, becsületére nézve pedig egyenesen hátrányosnak mondható. Ha a parancs értelmében elhagyná a posztját, az részint hivatali kötelességének megszegése lenne, részint pedig azzal cserbenhagyná a nemesi felkelőket, és őket nem a törvények szellemében irányítanák, s kezelnék. Sőt, eltávozása még talán a nemesi felkelő sereg felbomlását is eredményezné.27 Maga János főherceg sem értette, miért mozdították el bátyját az inszurrek- ciós sereg éléről: „Mi lehetett ennek a célja?" — vetette fel a kérdést később emlékiratában — „Az egységes vezetést akarták biztosítani, ami minden körülmények között jó, vagy pedig az inszurrekcióval is úgy akartak bánni, mint a többi csapatokkal?" Elhitette magával, hogy az udvarban az utóbbi szempont volt a mérvadó. Ugyanakkor maga is tisztában volt azzal, hogy a parancs magyar törvényekkel ellenkezik, és az inszurrekció irányítását nem vonhatják ki a nádor kezéből, mivel a nemesi felkelés kizárólag a „rendektől és a nádortól függ s önkényesen nem kormányozható". Ha az udvar a nádor eltávolítását üdvösnek is tartotta, János szerint ezt fokozatosan kellett volna megtenni, mivel az „a veszély pillanatában csak a legrosszabb hatást és gonosz sejtelmeket kelthetett az egész országban". János rendkívül kényelmetlen helyzetben érezte magát: nem vállalta magára a parancs teljesítését, de úgy látta egyszersmind, hogy azt a bátyja sem fogadta volna el. Ezért az összevont sereg parancsnoklásában közös megegyezésre jutottak. Jóllehet, ahogy arra János emlékirataiban kifejezetten utalt, egymással barátságos és bensőséges viszonyt ápoltak, amit a nádor haláláig fenntartottak, és közöttük az uralkodói parancs ellenére nem alakult ki komolyabb ellentét.28 Ugyanakkor ez a győri ütközet idején viszonyukat, különös 22 JNIIV. 73-75. 28 Az emlékirat fenti részlete: JNI IV. 76. Ezt idézi: R. Kiss, 1909. 144.; DOMANOVSZKY, 1944. 254. Vö. erről még: WERTHEIMER, 1892. 449-450. 121
