„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Krisch András: Francia megszállás Magyarország szabad királyi városaiban 1809
Franciák Magyarországon, 1809 rel 1200 sebesült ellátásához.33 A sebesült katona elsősorban teher volt, de igyekeztek mindent megtenni, hogy ismét gyógyultan bevethető legyen a harctéren. A forradalmi és a napóleoni harcok során Percy sebészorvos és Larrey a Nagy Hadsereg fősebésze végzett hatalmas szervezőmunkát. Tevékenységüknek köszönhetően alakult ki a francia hadsereg egészségügyi szolgálata, amely hatással volt az európai nagyhatalmak hadseregeire is. Ennek lényege az volt, hogy a sebesült katonát már a harctéren elsősegélyben részesítették, majd folyamatosan biztosítani kellett a sebesültek hátraszállítását a hadikórházak felé. Ezt Magyar- országon a győri ütközet után a franciák a következőképpen valósították meg: a sebesülteket a harcmezőn mozgó sebészi csoportok („ambulance volante") látták el, innen ők a központi ambulanciára kerültek a hadsereg erre a célra rendszeresített szekerein. A pápai kórházakba polgári szekereken érkeztek a sebesültek. Innen pontosan nyomon lehet követni a sebesültszállítás útvonalát. A francia hadvezetőség a Pápa-Cell-Sárvár-Nagycenk-Sopron útvonalat jelölte ki, ezt június 19-20-án terelték a Pápa-Marcaltő-Kapuvár útvonalra, mert ezekben a napokban a Meskó-hadtest portyázott a francia hadsereg hátában. Sopronból Bécsújhely, illetve ritkábban Bécs felé folyt a sebesültek továbbszállítása. Ez gyors ütemben történt, hiszen a Pápára június 17-ig szállított közel 2000 sebesültből nyolc nappal később már csak 158-an maradtak vissza. Nem ritkán egy- egy kocsioszlop 200-250 járműből (szekerenként 3-4 fő) is állhatott.34 A kismartoni vagy ruszti kórházak nem játszottak szerepet ezen a sebesült szállítási útvonalon, amúgy sem tekinthetünk rájuk, mint jelentős egészségügyi intézetekre. Míg Sopron és Kőszeg elsősorban a sebesültek biztos hátországba szállítása során voltak fontosak, addig a további négy szabad királyi város főleg helyőrségi kórházként működött. A kórházak létrehozása azt is jelentette, hogy a településeknek egy újabb terhet kellett viselniük, mivel nemcsak az ápoltakat kellett ellátniuk, hanem a személyzetet is fizetni, akik részben franciákból, részben helyiekből álltak. További terhet és sokszor problémát jelentett a kötszerek és gyógyszerek előteremtése. A győri ütközet utáni időszakban a kórházak elsősorban a sebesültek ápolásából vették ki részüket, a fegyverszünet után pedig jellemzően lázas betegséggel, illetve rühvel és nemi betegséggel ápoltak katonákat. A pozsonyi hadikórház a város előtt, az ún. pozsonyi hídfő harcok (június eleje-július 13-a között) során megsebesült osztrák katonák ápolásából is kivette részét, a győri kórházban pedig részben a csata, részben az ostrom során megsebesült katonákat, illetve civileket ápolták. Ezt követően mindkét városban elsősorban lázas betegséggel ápoltak katonákat. Zsoldos János pápai seborvos, ezzel kapcsolatban a következőket jegyezte le: „Míg sebesek voltak az Ispotályban, addig semmi ragadó nyavalya nem uralkodott, de a forró nyavalyások bele ke33 DÀNZER-KANTOF, 2005.179. 3“ TAKÁTS-TAKÁTS, 1961. 226-235. 72
