„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Katona Csaba: A konyaktól Napólajosig – egy sajátos interpretáció, avagy császári utóélet
Franciák Magyarországon, 1809 azt, amire egykori császáruk képtelen volt: felültek Európa trónjára, és 4 évig ott is maradtak." A Nemzeti Sport 2007 áprilisában pedig az egykori kiváló francia labdarúgó, Raymond Kopa kapcsán írta az alábbiakat: „A futball »Napóleonja« sok mindenben hasonlít a kis korzikaira, mint kiderült, még abban is, hogy napjainkban ő is korzikai..." Napjainkban lehet, egyébként, csak a tények kedvéért, említsük meg, hogy születésekor még az ékes lengyel Raymond Kopaszewski nevet viselte. Egyébként számos focis Napóleont lehet még felsorolni, pl. a manapság már a londoni Arsenalban játszó kiváló német labdarúgó (mellesleg: ő is lengyel születésű, akár Kopa), Lukas Podolski a Köln Napóleonja nevet kapta, amikor még ott kergette a labdát... Természetes, hogy a politika képviselői sem úszhatták meg, hogy koronként Napóleonnal vessék össze őket. Ennek ékes példája, hogy 2005 decemberében a HVG adott hírt arról, hogy a francia köztársasági elnök, a kivételesen nem lengyel, hanem magyar származású Nicolas Sarkozy — egy történész szerint — korunk Naplóleonja. A sajátos logikával övezett okfejtést talán nem érdektelen hosszabban idézni, ugyanis meglehetősen világosan mutatja, mennyire népszerű a császár alakja, illetve az, hogy ha valakit hozzá hasonlítanak. Jean Tulard meglehetősen közhelyes érvelése ugyanis körülbelül abból áll, hogy Bonaparte és Sarkozy életútja között vannak hasonlóságok, ezen felül pedig eltérések, ekképp talán nem túlzás erőltetettnek minősíteni a hasonlítgatást. Igaz, ha Tulard munkahelyét tekintjük (Napóleon Intézet), meglehet, csak szakmai ártalommal van dolgunk, és túl sokat gondol a munkájára: „A mai francia politikusok közül Nicolas Sarkozy hasonlít leginkább Napóleonra — véli Jean Tulard, a Napóleon Intézet tagja. A Le Point című francia folyóirat az austerlitzi csata 200. évfordulója alkalmából összeállított mellékletében a Napóleon-szakértő szerint a jelenlegi francia kormányfő, Dominique de Villepin sokkal inkább tekinthető gaullistának, azaz Charles de Gaulle tábornok politikai követőjének, mintsem bonapartistának. Annak ellenére, hogy a francia miniszterelnök Les Cent-Jours (A száz nap) című regényének főhőse maga Bonaparte Napóleon. A történész szerint nem vitás, hogy korunk Napóleonja Nicolas Sarkozy, aki Bonapartéhoz hasonlóan sietteti a történelmet és nem tudja idejét kivárni. A francia belügyminiszter »elődjéhez« hasonlóan óriási energiabírású és nagyon kreatív személyiség, aki egy pillanatra sem áll meg. Emellett mindketten gyorsan megértették, hogyan lehet a sajtót és a propagandát a saját javukra fordítani — véli a történész. Ami a konkrét történelmi párhuzamokat illeti: 1812-ben Caen városának piacán az asszonyok fellázadtak, és lecsillapításukra Bonaparte saját testőrségét küldte ki. Kétszáz évvel később a külvárosi zavargások megfékezésére Sarkozy belügyminiszter is keményen viselkedett — emlékeztet Jean Tulard, aki szerint a rendről alkotott elképzelések mellett a vallással szembeni politikája is megegyezik a két személyiségnek. Sarkozynak az 1905-ben megszavazott, az állam és egyház szétválasztásáról szóló francia törvény módosítására tett javaslata arról 60
