„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Katona Csaba: A konyaktól Napólajosig – egy sajátos interpretáció, avagy császári utóélet
KATONA CSABA A KONYAKTÓL NAPÓLAJOSIG - EGY SAJÁTOS INTERPRETÁCIÓ, AVAGY CSÁSZÁRI UTÓÉLET Régi, mindazonáltal máig igen ismert „kérdezős" vicc a kádári szocializmus időszakából, hogy pontosan mi is a Napóleon-konyak meghatározása. A megfelelő válasz pedig — a vicc szerint — a következőkben rejlik: a Napóleon konyak az öntudatos munkásosztály, a fejlődő parasztság és a velük szövetséges haladó gondolkodású értelmiség kedvelt itala, amelyet a dolgozó nép választott képviselői útján fogyaszt el. Ez a szellemes tréfa valóban máig megállja a helyét, eltekintve a korjelző pártzsargonból kölcsönzött szavaktól, sokszor — igaz, kissé tán kesernyés — mosolyt fakaszt az ajkakon. Ám számunkra itt és most korántsem ez az érdekes benne, hanem a franciák egykori császára, Bonaparte Napóleon személyének megidézése az egyébként valóban igencsak kiváló konyak révén. Jelen rövid tanulmányban ugyanis egy sajátos témát szeretnék nagy vonalakban körüljárni, éspediglen azt, hogy az egykori császár emlékét mi minden őrizte meg oly módon, hogy nevét átvette, továbbvitte, tovább- és/vagy átértelmezte. Nem más tehát jelen írás, mint egy vidám és kötetlen szellemi kaland a 19-20. századi hétköznapok művelődéstörténetében. Ekképp szerényen búvik meg a komoly történeti munkák árnyékába lapulva e kötetben, ám talán mégsem vádolható azzal, hogy nem képes gyarapítani a Napóleonról szóló ismereteket egy sajátos nézőpont felől közelítve. A könnyedebb téma okán az irodalmat és a hivatkozásokat mellőztem. Immáron a lényegre térve: fentiek során már el is jutottunk az egykori császárról elnevezett talán legismertebb márkáig, a konyakig. Ha ma bárhol, bárki azt a kérdést hallja, hogy „Innál egy Napóleont?", bizonyos, hogy nem a francia államférfi jut az eszébe, hanem a nemes ital. De vajon miért ezt a nevet viseli a kiváló konyak? A konyak a franciák nemzeti itala, egy kapcsolódási pont tehát máris kitapintható. Vegyük hozzá azt, hogy ízével, karakterével meghódította a világot, minőséget képvisel, magas kvalitású ital — nem is nagyon kell ezt tovább magyarázni. Azt azonban igen, bármennyire is idomul Napóleon idealizált alakjához az ital számos jellemzője, hogy miért a jellegzetes napóleoni alak a védjegye/ márkajegye ennek a konyaknak. Egy elterjedt magyarázat szerint az egyik legjelesebb márka, a Courvoisier alapítója, Emmanuel Courvoisier a 19. század elején Párizs egyik külvárosában, nevezetesen Bercyben hozta létre partnerével, Louis Gallois-val a később nagyhírűvé lett konyakot forgalmazó cégét. 1811-ben Napóleon Bercyben járván, épp az ő vendégük volt, és annyira megszerette a konyakjukat, hogy később Szent Ilona szigetére is rendszeresen szállíttatott belőle. Aminek következtében aztán 57