„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Kapiller Imre: „Az léleknek erei bennem meglankadtak...'' Egy felkelő hadnagy viszontagságos élete és halála
Franciák Magyarországon, 1809 Az 1814. augusztus 1-jei közgyűlésen az alispán bejelentette, hogy Szeréna vármegyéből Popovits János esküdt és két vármegyei hajdú kíséretében megérkezett Simonovits. Esztergomból a kért iratok majd csak augusztus 22-én. A legközelebbi büntető törvényszék azonban csak november 21-én ült össze. A vádat képviselő Gábelits Ferenc a vármegye második tiszti alügyésze mint „ hi teszegett, Felséges arariumnak tolvaját, hamis levelek koholoját", magának megérdemelt büntetésére másoknak pedig rettenetes példájára bitófára ítéltetni, s így az élők sorából kitöröltetni kéri a tekintetes törvényszéket. Simonovits az elkövetkező három napban fogalmazza meg azt a majd húsz oldalas beadványát, amelyben a felhozott vádak ellen próbál védekezni. Az ellene felhozott hűtlenségi vád semmiképpen nem állhatja meg helyét, hisz amikor az országból kiszökött, már öt hónapja feloszlott az insurrectio, így „sem a zászlómat el nem hadtam, sem hitszegő nem lettem". Ha el akart volna az igazságszolgáltatás elől szökni, akkor nem Franciaországba, hanem Szerbiába vagy Oláhországba menekült volna, vagy letelepedett volna valamely német tartományban. A második szökéséről ismét állítja, hogy ő nem szökött, hanem szabad lábra tétetett. „A francia szolgálatban töltött három esztendőnek és 3 hónapnak ideit nem tekénthetem másképpen, mint egy valóságos és rettenetes számkivetést, melynek leírásánál még csak a legkeményebb szívű ember is érzéktelen nem maradhat." Most e mérhetetlen szenvedés ismertetésétől eltekintünk, de vélhetően ezt enyhítendő kapott a franciáktól egy év szolgálati idő után tiszti uniformist... Egyébként pedig mikor a franciáktól átszökött az osztrák hadseregben generál pardon — azaz általános amnesztia — volt, amely nyilván reá is érvényes, így az egész eljárás törvénytelen. Ez után felsorolja azon érdemeit, amelyek minden bizonnyal számba veendők megítélésekor. „Én az által jövetelem alkalmatosságával két ezer embernél többet a francia armádiábul rész szerént hozzánk átszöktettem, rész szerént pedig magammal által hoztam, mely által a francia ármádiának érzékeny rongálást és veszedelmet, az ausztriai fegyvereknek pedig nevezetes és hasznos szolgálatot tettem." Korábbi önmagához hűen beadványát nemesi előnévvel, mint Simonházi Simonovits György írta alá. E beadványt november 24-én olvasta fel az ügyész a törvényszék előtt. Ugyancsak ezen a törvényszéki ülésen olvassák fel Ghyllány ezredes nyilatkozatát, aki azon az állásponton van, hogy az ügy megítélése nem a vármegyét, hanem a katonai hatóságokat illeti. A törvényszék 1815. január 15-i ülésére Simonovits egy újabb beadvánnyal fordul a főügyészhez, amelyben azt kéri, hogy ha a fentiekben előadott védekezése elégtelen lenne, akkor legalább fogságát könnyítsék meg, mégpedig nem könyörületességből, hanem azért, mert neki ez jogszerűen jár! 54
