Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Nicolaus Reusner: Rerum memorabilium in Pannonia sub Turcarum Imperatoribus
ben elrejteni, mint idő előtt mindenkinek kihirdetni. Lehetséges, hogy az idő vasfoga megvilágosítja majd; nincs az a rejtély, mely idővel nem válik láthatóvá, és nincs oly titok, mely ki ne derüljön. Elég röviden érinteni. Az ezt választók úgy gondolják, nem volt semmi más, ami a most viselendő háborúnak jobb, előnyösebb és hasznosabb célt adna; az Esztergomot megtámadni kívánó magyarok akaratuk ellenére is kénytelenek voltak elállni tervüktől. így hát azon a napon - ami a helyesebb és réginek is nevezett naptár szerint október 24-e volt -, miután Istenhez fohászkodtak, az elszánt és reménnyel teli [vitézek] kibontott zászlókkal, meghatározott rendben, világos nappal az ellenséges területre máris előre nyomulnak, egyenesen Fehérvár felé haladva. Utóvédként a trencséniek serege zárja háromezer emberrel, Ostosith András parancsnokkal, Trencsén vármegyei nemes férfival, és Budai János tapasztalt parancsnokkal, szintén ugyanabból a vármegyéből. Ezen a napon két mérföldet tettek meg. A következő napon a sereg eljutott azon hatalmas erdőkbe, amik a herciniai erdőhöz6 hasonlóak, a Vértesbe és a Bakonyba. Ezekben mind jobbról, mind balról a törökök őrséggel megerősített, a sereg számára elkerülendő várai voltak; ezek Zsámbék, Gesztes, Vitány, Vál, Csókakő, Vörösvár voltak. Az itteni heves ágyúdörgés alapján a török őrségek hamarosan jelezték a seregünk közeledését a budai pasának, a többi váruknak és parancsnokságuknak. A mieink a Komáromból való távozásuk második napján azokban az erdőkben tábort verve, az ellenséges Gesztes és Csókakő között éjszakáztak. Harmadnapra a hosszú és szakadatlan utat épségben megtéve, épp hogy a nap utolsó, hatodik órájára Fehérvár közelébe jutottak. A hosszú meneteléstől kimerült gyalogságnak pihenésre négy órát adtak, valamennyi lovas pedig az átvirrasztott éjszakát lóháton tölti, a háború minden bizonytalanságára és a csata eshetőségére felkészülvén. Huszár Péter pápai kapitány, testben és lélekben a legkiválóbb vitéz, aki párviadalokban is az ellenség legerősebbjeivel összecsapván, nem egyszer értékes fegyvereket zsákmányolt és győzelmet aratott; a hadjárat hadvezérei között volt. O volt Pápáról Székesfehérvár városának legközelebbi szomszédja, így a vidék legjobb ismerője. Ez nagy reményt adott a mieinknek Fehérvár elfoglalására. Tudniillik az útelágazódásokat és a titkos ösvényeket megmutatta, amik az iszapos mocsáron át — amiben Fehérvár fekszik - a mieinknek utat biztosíthattak; és ami még fontosabb volt, magát a kisebb kaput, amin keresztül a vízhordás a városba történt, ő maga könnyen elfoglalhatónak tartotta. Ezenfelül megígérte, ha a nagyobb kaput betörik, a mieinket elvezeti abba a külvárosba, ahol a bég lakik. Tehát éjfélkor a fővezérek, a két gróf,7 valamint Nádasdi és Pálffy gyalogos csapatokat bíztak Péterre,8 hogy a dolgot megkísérelje. Elől a Trencsén vármegyei vitézlő csapat, amiben maguk a nemesek személyesen mintegy hatszáz[an vannak]. Ezekhez adódnak még más vármegyékből erős gyalogos seregek. Azonban az események forgatagában a dolgok így alakulnak; a bég nem kételkedve a mieink érkezésében (ugyanis gyors lovasok révén kevéssel az egész vállalkozás előtt értesítést kapott) a legnagyobb sietséggel jelentést küldött Budára a pasának,9 aki egy percet sem késlekedett, hanem nagy gyorsasággal összevonta csapatait, hogy úgy várja a bég következő üzenetét, és a mieinkkel való megütközés lehetőségét, abban a reményben, hogy a mi csapatainkat megsemmisíti. Huszár tehát ezekkel - amely csapatokat a hadjárat parancsnokai 6 Már az ókortól használták a nagy, összefüggő erdőség megnevezésére. 7 Ferdinand Graf von Hardegg és Zrínyi György. 8 Huszár Péter. 9 Mehmedpasazáde Haszán. 142
