Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Istvánffy Miklós magyarok dolgairól írt históriája (részlet)
melyet az zászlóknak színéről eszekben vötték vala, melyek mikor azelőtt az naszádok hátuljában megláttattanak volna, napkeletkor az fokra kitétetvén, az mieinktől nézetnek vala. Kiknek érkezésével az megszállottaknak szívek úgy megbátorodék, hogy ugyanazon naszádokon Budára küldvén az sebeseket, az mieink sáncára s álgyújokra, melyek az Duna-parton az Vízváras ellenébe valának, csónokokon általmenvén, kiütni mernének. Mely strázsaállásba jóllehet Schömberg seregének hasonló fele vigyázna, mindazáltal, hogyha az zászlótartó merész szívvel kevesedmagával ellenek nem állott volna, az álgyúk is odalöttenek volna. Mivel az ide s tova szaladozva, társaira az elfutásért feddőzvén, kevesen az vele lévőkkel ellenülálla, s mindaddig vontatá az harcot, míg az kiáltásra s csetepatéra az magyar sereg az nagyvárosból odafutna, s az törökököt visszaverné. Kiknek érkezésével az törökök visszamenének, elveszvén 30 bennek, s két hadi zászlójok elnyeretvén, és öt eleven fogatván közülök. Immár az törökök ott harccal nyeretesbek lévén, az mieinket annyira semminek tartani láttatnák vala, hogy az naszádokat és más hajókat szabadon menni-jönni, s az sebeseket s betegeket Budára vinni, s különbféle élést is és sok zsák lisztet bevinni merészlenének. Mert az mi vízierőnk, noha az ellenségéjénél nem alább való volt, mindazáltal mind az egész megszállás idejétől fogvást semmi haszonná nem lön, úgyhogy az benne való hadnagyoknak az restség s tunyaság s az lövőszerszámoktól való féltek miatt, az ellenségre való menésre s annak vakmerőségének megrontására semmi szívek nem láttatnék. Azonban penig az bennvalók azt, azmely az kerítés falában és bástyákban nappal elrontatik vala, éjjeli munkálkodással, sietséggel megújíttatják vala, az mieinknek peniglen az sokáig való hiában múlt szándék miatt szívek s erejek csudaképpen alábbszáll vala, úgyhogy minden dolgoknak spicce s jó szerencsés menetele felől nem hiábanvaló kételkedés támadna. Mindazáltal az herceg, noha az nagy erős helynek megvételét nehéznek s igen nyomorúságosnak lenni nem tagadná, de kiváltképpen való tűréssel minden dolgoknak nehéz volta elszenvedésére az kapitányokat s vitézeket helyek megállására s fáradozásra inti s kéri vala, mondván, hogy ő jobb karjokban, s az győzedelem nyereségének erejében helyheztetett volna az reménség, s következnék bizonyosan, hogy rövidnap mindennemű gazdag prédával mennél hamarább bőségesen megvidámodnának. [...] Azonközben, míg Horvátországban ezek az dolgok szolgáltatnak, s Magyarországban nagy, mindenütt hiábavaló igyekezetekkel két jeles fő várak vívásával lassú lábbal ballagának elő, nagy bizonyos hírmondók meghozák, hogy Szinán vezér basa nagy hadakkal, melyeket mind Európába s mind Ázsiába gyűjtött, közelgetne, hogy Esztergomot szükségnek idején megsegítse. Táborába volna százezer fegyveres embere, s az tatárok fejedelmét is nagy sok nyilas lovasokkal várná, ki erejét hozzácsatolná, s abban az szándékban volna, hogy megszabadítván Esztergomot az megszállástól, valamely nemzetes véghelyet megszálljon, s ha az alkolmatosság hozza, az mieinkkel megütközvén az birodalomért, erejét megpróbálja. S immár Nándorfejírvárnál általköltözvén az Száván, s Eszéknél az Dráván, nem messze volna. És Grecovics követ,61 az táborban gonoszul bánván [vele], Nándorfejírváratt kénszeríttetett volna meghalni. Mely dolog, azminthogy új és váratlan azoknak, kiknek tanácsokkal az fejedelem él vala, szándékokban nagy változást szerze, holott legfőképpen Szinán az ő elérkezésének hírét gyorsaságával meghaladni láttatnék. Mert az éjjel-nappal bizonyos utakot menvén, immár 61 Friedrich von Krekwitz. 127
