Hegedüs Zoltán - Szabó Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VI. 1676-1690 (Győr, 2015)
Dokumentumok
abban az ügyben is, hogy ezek a katonák a vármegye rendelkezése és beosztása szerint a hódoltsági járásba és az ott kijelölt helyekre is menjenek szállást venni, amint ez Komárom vármegyében is köztudomás szerint gyakorlatban van. Határoztak arról is, hogy ezen katonák közül arányosan a mérgesi erődhöz is helyezzenek ki valamennyit szállásra, a győri főkapitány-helyettes előzetes megkeresésével. 370. (181.) 222. p. Továbbra is közös szavazattal úgy határoztak, hogy a vármegye minapi határozata és kiszabása szerint, tekintettel a vármegye jelenlegi szükségére ezt a pénzösszeget gyűjtsék össze azzal a kijelentéssel, hogy a mágnások és a tisztelendő győri káptalan saját személyüket illetően ennek fizetése269 alól mentesek legyenek. 1688. március 27. (szombat) megyei közgyűlés 371. (182.) 222-223. pp. Ezen a gyűlésen úgy határoztak, hogy ha ezután bárki (leszámítva a törvényesen ezalól az adó alól mentesítendőket) az országgyűlésre küldött követek napidíjára szolgáló adót a kiszabás szerint a beszedők kérésére megfizetni és nyújtani megtagadja, abban az esetben a beszedők ezt az összeget a fizetni nem akarók vagy vonakodók ingóságaiból azon nyomban késedelem nélkül kétszeres értékben elvehetik. 372. (183.) 223. p. Ugyanezen a gyűlésen a durlachi herceg hadbiztosa270 generosus Király János közvetítésével a vármegyének megparancsolta, hogy az összes katonai kihágást és a szerencsétlen néppel szembeni, a szokásoson és szük269 contributio 270 commissarius bellicus serenessimi principis a Turloch 165