„…kacérkodni fogok vele”. Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1838–1840 I. (Győr, 2014)

A naplók szövege

kor Zaynéhoz jött volna, hogy már kép nap, igen, két nap nem látott a játékszínben; hogy mindenütt körülnézte magát, de csak nem látott stb. Már mindnyájan eltávozának a teremből s mi is, a kocsit várva, a Cre- denzbe mentünk; valamivel később ő is követe, s mellénk ült. Én szöktem örömömben, hiúságom nagyon hízelegve volt; csak igaz volna, a mit mu­tat! Felségesen mulattam! 10-kén. Itthon valék egész nap, este Eulenspiegel-ben voltam, Ma­rim is. Fischer ugyan néha Jenik Marit is szerencséssé pár pillanattal, de majd egész este a padra dőlve felkacsintgatott. Mikor elmenénk, ő társával a parterre ajtajában állott, s noha mi a hátulsó udvaron kimentünk, még­is megpillantott s köszöntött. Én viszont, de csak röviden. Pár perc múlva hátunk mögött voltak, s midőn én a kapuban megállék, jó éjszakát Tarné- nak:s kívánni, ő egy búcsúpillanatot bevetett. 10- kén. A második cottilonra báró Budayval voltam elígérve; nem táncoltaték, szerencsémre. Még felkértek erre: gróf Zichy/ Skoli- mowszky, s báró Münchhausen, mazurra még a 10 ezeres Kramm. Hogy Gusztáv félne Jenik Maritól s azért nem beszélt előbb velem, nem hiszem. Nyilván delicatesse-ból26 27 28 29 30 * 32 33 tette, mivel látta, hogy sokat táncolok, s barátnőimtől környezve vagyok. Midőn ezek mind távozának, ő jött. 11- kén. Dél előtt Budayné34 Lórival itt volt. Délután mi Sib- riknénál,35 este hangversenyben. Watervliet36 37 jól énekelt. A fantázia fúvó hangszerelve felséges vala. Késón jöttünk, így Ocskay Juli, Smid Terez' s én, a karzat mellett átellenben a közönségtől ültünk; Jenik Mária máso­dik pad szélén ült; Gusztáv mellette állott, mondhatom, pillanataimat lesé. Marival sokat, velem nem beszélt, távol volt. Elmenéskor édesanyámmal 26 A játékszín a színházat jelenti. Sopronban még 1769-ben, egy átalakított szárazmalomból jött létre az első színház, amely aztán egészen 1841-ig szolgálta a színészetet. 1841-ben épült fel az emipre stílusú új színház. 27 Földszint (francia). 28 Chernél Mária, Tar József királyi tanácsos felesége. 29 Buday Gábor báró, Buday Ignác báró fia, Buday Laura (Lóri) bárónő testvére. 30 Zichy Frigyes (Fritz) gróf. 11 Münchhausen Nartius báró, a Sopronban állomásozó katonaság egyik tisztje. 32 Kramm, a Sopronban állomásozó katonaság egyik tisztje. 33 Finomkodásból, udvariasságból (francia). 34 Benefai Bacsák Franciska, báró Buday Ignácné, Buday Laura (Lóri) bárónő édesanyja. 35 Felsőbüki Nagy Klára, Sibrikné, a reformkori Sopron vármegye jeles politikusa, Felsőbüki Nagy Pál testvére. 36 Watervliet Emília, Laitner András fogadott lánya. 37 Smid (Schmid) Teréz. 29

Next

/
Thumbnails
Contents