Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1838-1840. 1. kötet. (Győr, 2014)
A naplók szövege
ismerni s eszed sugallá, hogy Rudolf után ő, tán ő az egyetlen, kit te még szerethetsz! Te őt nem szereted, de mélyen tiszteled ezen minden férfiúi erényekben oly dús fiatalembert, te hozzá vonzódol s a leggyöngédebb érdekkel viseltetel iránta. Te mélyen érzed, hogy Rudolfot soha sem bírhatod, s hogy Rudolf után Tóni az egyetlen tán, kinek te kezedet nyújtanád, s itt is elhagyna istened? Nem, nem, ő megjutalmazza szenvedéseidet s meghallgatja hő, buzgó kérésedet. így ringat a remény. A kétség azonban egyre remeg — nem érzem magam elég jónak, elég tökélyesnek, hogy ily férjet érdemeljek. S ha átgondolom magam, mégis látom, hogy más nem boldogítand, mert más nem érthet, nem foghat engem fel; s így én nyilván pártámban maradok, mi nem azért keserít, mivel szégyellem, hanem azért, mivel érzem, hogy én egy férjet boldogíthatnék, jó anya lehetnék, sok jót tehetnék s hogy mindennek ellene való keserű, kegyetlen sorsom! S ha ily gondolatokba merülök, ne fogja keserű érzés szívemet el? Ne könnyezzek? S ehhez senki, ki engem értene. Oh, Marim, Marim, tebenned is csalatkoztam én! Angyali tisztaságúnak véltelek és — ... Bezerédj Pál nejével visszatért Tolnából, de soha sem kerülünk velük öszsze. Oly nyugtalan, s néha oly tompa vagyok. 24-kén. Nem érzem magam jól, ezen ürügy alatt maradék honn, de tulajdonképp csak, hogy jól kisírhassam magam; kedélyem ma szörnyűn felgerjedt vala — nem reményiem Antalt bírni! Oly boldog, oly kimondhatatlan boldog volnék akkor, hogy félek, azt meg sem érdemelném. Én át nem foghatom a szerencse ama száz meg száz ágait, melyek akkor virulnának előmbe, ha őt bírhatnám. Nem helyezhetem magam ama boldogságba, mert át sem gondolni merészlem, félve, reszketve, hogy azt mégsem bírandom s csak édes álmaimból keserűn rázattatom a megcsalattatás által fel! Kegyes, jó mennyei Atyám, irgalmazzál rajtam! S te, atyám, kit én szinte imádva szeretek, kit én csak most, elvesztésed után megérlelt elmémmel foghatok egészen a maga remekségében fel, hogy annál fájdal-j i c masabban érezzem veszteségedet, te, ki nékem mindenről oly igaz, oly tiszta fogalmakat adtál, te érezni tanítál, hogy csak hozzád hasonló ember boldogíthat engem, te, ki mint szent, mint vértanú ott fenn, ama szebb, jobb világban látod kínjaimat, te irgalmazzál rajtam s kérd mennyei atyádat, hogy könyörüljön rajtam! Mily keserű volna az, az én mély forró érzéseimmel ily egyedül, ily elhagyatva állanom, őnélküle oly puszta, oly kietlen világon! Keserű, fájdalmas sorsom! 18 évű s még semmi öröm, 315 315 Ti. elvesztésedet. 68