Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)

Farkas Andrea: A vasút mint a reprezentáció eszköze II. Rákóczi Ferenc kassai újratemetésén (1906)

Szigorúan ellenőrzött vonatok Orsovától Kassáig éjjel-nappal égnek; a törvényhozás két díszruhás szolgája állna őrséget."22 Határoztak arról is, hogy a konstantinápolyi St. Benoit templom kápolnájá­ból a fejedelem hamvain kívül hazahozzák édesanyja, Zrínyi Ilona, valamint fia, Rákóczi József23 — őt ekkor még nem azonosították egyértelműen — maradvá­nyait, továbbá a rodostói Panagia Pneumatokratoria görög templomból gróf Bercsényi Miklós24 tábornagy, gróf Esterházy Antal25 tábornok, Sibrik Miklós26 udvarmester, valamint Izmitből27 az ott eltemetett Thököly Imre28 fejedelem holttestét is. A szintén a St. Benőit templomban eltemetett Bercsényi Miklósné Csáky Krisztina29 földi maradványainak hazaszállítása is szóba jött, de hamvai fölött a Csáky család rendelkezett, tehát először az ő hozzájárulásukat kellett megszerezni.30 Az értekezlet határozata értelmében a hamvakat a kassai Szent Erzsébet dómban szándékoztak elhelyezni, kivéve Thökölyét, akit — végakaratához hí­ven — valamelyik evangélikus templomban (a tervek szerint Késmárkon vagy Eperjesen)31 helyeztek volna örök nyugodalomra. A hamvak hazahozatalának előkészítésével a miniszterelnök Thaly Kálmánt és Thallóczy Lajos32 történészt, közös pénzügyminisztériumi osztályfőnököt kívánta megbízni. Thallóczy 1904. december 4-én Törökországba utazott, és sikerrel zárta le mind a török kormánnyal, mind az illetékes egyházi hatóságokkal a tetemek hazaszállítására vonatkozó tárgyalásokat. A maradványok hazahozatalára végül csak 1906 őszén került sor. Wekerle Sándor miniszterelnök 1906. június 24-ére miniszterelnöki értekez­letet hívott össze, amelyben a jelenlévők beszámoltak az addig megtett intézke­désekről, majd kijelölték a Törökországba utazó öttagú delegáció tagjait Forster 22 Uo. 23 Rákóczi József (1700-1738), II. Rákóczi Ferenc nagyobbik fia. Apja halála után 1736-ban I. Mah­mud szultán Rodostóba hívta, ahol erdélyi fejedelemmé nevezte ki. Részt vett az 1737-1738-as Er­dély elleni hadjáratban, ennek során halt meg. 24 Bercsényi Miklós, gróf (1665-1726), székesi gróf, kuruc főgenerális. 25 Esterházy Antal, gróf (1676-1722), galánthai gróf, kuruc tábornagy. 26 Sibrik Miklós (7-1735), dunántúli birtokos nemes, kuruc kapitány, a szabadságharc alatt a fejede­lem főasztalnoka, majd viceudvarmestere, Rodostóban pedig főudvarmestere volt. 27 A mai Törökország területén fekvő város, korábbi nevén Nikomédia.. 28 Thököly Imre, gróf (1657-1705), kuruc hadvezér, előbb felső-magyarországi (1682-1685), majd erdélyi (1690) fejedelem. 29 Csáky Krisztina, gróf (1654-1723), gróf Csáky István országbíró és Lónyay Margit leánya, Bercsé­nyi Miklós második felesége. 30 Halász-Katona-Ólmosi, 2004.12. 31 A késmárki új evangélikus templomot tűzveszélyesnek és dísztelennek tartották, így felmerült az eperjesi evangélikus templom ötlete — itt töltötte Thököly fiatalkorát. Végül úgy döntöttek, hogy Thököly földi maradványait a késmárki evangélikus templom déli oldalához épített kápolnába helyezik örök nyugalomra. 32 Thallóczy Lajos, Strommer (1856-1916), történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Történelmi Társulat elnöke (1913-1916). 64

Next

/
Thumbnails
Contents