Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)
Lovas Gyula: 125 éves a Bécs-Győr vasútvonal
Lovas Gyula: 125 éves a Bécs-Győr vasútvonal versicherte jeddoch die allen in diesem Protokoll bezeichenetn Mangeln bis den 20. Dezember sein werden." Lovag Toggenburg kereskedelmi miniszter jelentette az uralkodónak, hogy december 24-én a Bruck-Győr vonalat ideiglenesen megnyithatják. Jelentette, hogy a társaságnak sikerült a vasútvonal építését Bruck-Győr közötti szakaszon úgy siettetni, hogy megtarthatták a műtanrendőri bejárást, A bizottság ezen a vonalat a forgalom számára megfelelőnek találta, s miután a még fennálló kisebb hiányosságokat megszüntetik, hozzájárult a forgalom felvételéhez december 24-én. Jelentette, hogy a megnyitás ellen katonai szempontból sem merült fel kifogás. Kérte ezért az uralkodótól is a megnyitás engedélyezését, mivel „a fővárosnak ez a vonal valóban igen jelentős, emellett azt a politikai hatóságok is élénken támogatják." A kereskedővilág számára nem lehet kényelmetlen tudni, hogy az itteni Lloyd Társaság ideiglenes börze felállításán gondolkodik és már a megvalósulás felé mutat az, hogy már elindították az aláírásgyűjtést erre. Ennek az általánosan hasznos intézménynek helyiségéül Latesz Jakabnak „a pályavonaltól csak kis távolságra lévő kávéházát jelölték ki." A szomszédság is hamar értesült az örvendetes győri eseményről. Az Oedenburger Zeitung 1856. január 11-én értesítette olvasóit a győri vasút megnyitásról: „Karácsony óta megnyílt a vasút Bécsből Győrbe, azt a Komárommal szemben Új Szőnyig egy vonallal folytatják és azután tovább építik Székesfehérvárig". Az akkor még élő győri karácsonyi vásáron az egyik mézeskalácsos új figurával jelentkezett: vonatszerelvényt, mozdonyt, és két kocsit ábrázoló mézeskalácsot árusított. A forma maga régibb lehet, még az első ausztriai vasút szerelvényét, a Noordbahn egyik vonatját mintázta meg a forma készítője, Stephenson rendszerű mozdonyt két darab kéttengelyes kocsival. A régi mintát azonban a mozdonyon elhelyezett Győr felirattal győriesítette. A mézeskalácsforma évtizedekkel később a győri múzeumba került, ma gipsz és kerámia másolatokban él tovább az első győri vasút kedves emléke. 123