Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)

Lovas Gyula: 125 éves a Bécs-Győr vasútvonal

Szigorúan ellenőrzött vonatok Csonka biztos iratai között egy összefűzött vastag füzet a közlekedéstörténet számára valósággal kincs: azoknak az utasításoknak gyűjteménye, amelyeket a Bécsből induló vasúti forgalom megkezdése óta a politikai hatóságok rendőri szempontokból kiadtak. Sajnos, mellőle a kísérő iratban felsorolt vasúti szolgála­ti szabályzatok és a jelzési utasítás már elveszett. A brucki pályaudvaron 1847. május 12-én a vendégszoba ablakából Jasol Pe­ter brucki belvárosi cukrász üdítőitalok és cukrászsütemények árusítását kezdte meg. Bizonyára az az „utasellátás" első hazai jelentkezése. A vasút-igazgatóság évi 30 forint bér fizetése mellett engedélyezte ezt az árusítást. Azonban egy alka­lommal az árusítást végző leánytól az egész árukészletet „alattomos fortélyos­sággal" elrabolták. Csonka ugyan a magyar törvényekre hivatkozva biztosította továbbra is a brucki cukrász üzletét a magyar területen lévő állomáson, ám Bruck városügyvédje útján „kocsmáltatási jog bitorlásával" vádolta a cukrászt. Sajátos vitát eredményezett a vasúthoz csatlakozó kocsijáratok ügye. Mosonból már 1846. november 5-től indított a postaháztól gyorskocsi-járatokat A. Oberhammer mosoni polgár, 1847-ben a vasúttársaság is szervezett társaskocsi-járatokat. Ezeknek kizárólagos jogot szeretett volna biztosítani, amit azonban a megye nem adott meg. A vasúttársaság azt kívánta a biztostól, hogy a parndorfi gyorsfuvarosok „elparancsoltassanak" a pályaudvartól, ne hogy a vasúti bérkocsisok elől vegyék el az utasokat. Csonka Károly 1848-ban az egész esztendőt Bruckon szolgálta végig. Helyén maradt feltehetően a katonai események idején is, mikor az osztrák vasúti sze­mélyzet elhagyta az állomást. A vasúti forgalom a Bécs-Bruck vonalon hetekig szünetelt. Az Eisenbahn-Zeitung taglalva a vasútvonal 1848. évi üzleti eredmé­nyeit, írja: „a meneteket a Bécs-Bruck vonalon, amely kizárólag a magyarországi kapcsolatra szolgál, már október 9-én leállították, a katonai hatóságok. A ma­gyar felkelők később a brucki állomást ismételten elfoglalták, a Lajta hidat el­bontották és hosszabb pályarészeket használhatatlanná tettek." A forgalom egyik forrás szerint november 15-én, más szerint november 30- án vették fel újra. Bruck állomásra azonban a vonatok semmiképp sem járhattak be még egyik időpontban sem, hiszen Windischgrätz csapatai csak 1848. decem­ber 13-án keltek át a Lajtán, s csak ezután történhetett meg a Lajta hídjának hely­reállítása is. 1848. december 20-án Csonka Károlyt Bruckból Győrbe hívatta a megye. A hívást tudató levélben tájékoztatták, hogy rendelkezést kell átvennie, melynek alapján Parndorfra kell majd utaznia: „uraságod, mint biztos van ki­­küldve, hol az Ausztriából a sereg számára érkezendő termesztvényeknek óvár­ra leendő szállítását eszközlendi". Csonka erről a feladatáról német nyelvű írásban tájékoztatta a brucki keres­kedelmi szolgálatot: „Egy magas magyar id. udvari tanácsostól Magyaróváron 1848. december 21-én az alulírott megbízatott az itteni cs. kir. ellátóraktártól az osztrák hadsereg számára élelmiszereknek és egyéb szükségleteknek átvételé­vel, és azzal, hogy gondoskodjon azoknak magyar kocsikon történő továbbszál­lításáról. Jóllehet az átvétel magas megbízatása Pandorf állomáson lett volna 108

Next

/
Thumbnails
Contents