Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

III. „Egy polgár vallomásai"

előestéjén, addig én szobámba zárkózva, ami nékem legkedvesebb, önnel foglalkozom, és kikerülvén a nyert invitálásokat, tisztelve szeretett Etelkámmal csevegek lelkiképp, mely több gyönyör és éldelet nékem, mint bármely legpompásabban összeszerkesztetett soirée, és más egyéb társaság.

Tisztelve szeretett Etelkám! Ha valaha elnéző tudott lenni egy habozó és nyugtát veszített gyarló férfi iránt (mit is majd elpirulva kell megvallanom), úgy bocsásson meg ön énnekem, ha levelem hosszadalmas, untató, eszméim kitérők, az írásmód silány, gondolataim fonalai nem összefüggők, írásom rossz. Talán még olykor nem is következetes leendek, és biztosan hiszem, hogy ön meg is bocsátand, és elnéző leend, ha önmagába szállva jól megfontolja helyzetemet, és ha ön mindezeknek okozóját ismerni kívánja, álljon tükre elébe, az legvalódiabban fogja néma szavakkal kimutatni az okozót. Higgye ön, a sok írnivalóm közt alig tudom kezdeni soraimat, azonban rendre. „Rend a dolgok lelke!" Legelőször is tudatom önnel elutazásom szakát és módját, ma két hete azon boldog időnek, midőn önnél tenni szerencsém lévén, még folyó év július havában tett vallomásom visszhangja megrázkódtatá lelkemet és testem minden ereit ezen ön által kimondott négy szócska által: „Én önt szívből szeretem".

Tisztelve szeretett Etelkám! Amit én önnek mondok vagy írok, azt higygye el, nékem csupán az okból, mivel én, Szekrényessy József önnek mondom vagy írom. Szívemből utálom minden eskübizonyításokat, én azt szeretném, ha mindenki adott szavára oly büszke volna, mint én. Egyébiránt ott, hol mondásomat vagy írásomat tényekkel támogatni lehet, azt okul szeretem és kívánom felhordani a könnyebb meggyőződhetés végett, de egyébként is kölcsönös bizalmunk fő elvünkké fogadtatván el, nincs tehát ok mondásom vagy írásomban önnek legkisebbé is kétkednie. A mondottak előrebocsátása után némelyeket, tán ön előtt még nem mondottakat, előterjeszteni bátor vagyok.

Azon időben, midőn ön még boldog emlékű és tisztelve szeretett szüleivel Budapesten laktak, már nekem önt ismerni szerencsém vala. De csak félrevonultan és a távolból vigyáztam ön kifejlődésére, értesülve voltam ön gondolkozása módjáról, örömmel láttam önnek vidám kedvét a különféle színű társaságokban. Szívesen teljesítettem egyszeri kívánatét egy bizonyos bálba meghívattatni (sajnáltam, hogy többször nem szolgálhattam és önnel, habár részemről titkon is, örömet nem szerezhettem). Ugyanazon bálban én önnel, mint mondám is, egy walzert táncoltam és az én emlékezetem szerint én önnel a tánc közben igen kedvem szerint társalkodtam satöbbi, satöbbi. Ön mindezekről legkisebbet sem sejdíthetett, mivel én elvonultam csak belsőmben tiszteltem önt, legkisebb kétes kifejezéssel vagy célzással csak távolról sem éltem. Ön egy fiatalságából kifakadó rózsabimbócska lévén, lehetetlen lett volna valamely komolyabb eszmét önnel azon idejében felfogatni, de kár is lett volna, a fiatalnak ki kell forrnia ifjúsági álmaiból. Ezzel nem akarom csak távolról is azt mondani, mintha ön jelenleg idős volna, mivel ön most éli élte legszebb tavaszát. Ön most, mint nékem írá — húsz éves, leányon a legszebb idő. Én ön 15 éves idejéről szólottám, márpedig

98