Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

II. „Én írok levelet magának."

írék, s így attól tartottam, hogy ön örömében talán dicsekedni fog vele. Bocsánat! Mentésem a közelebbi ismerés hiányában áll.

Hogy függetlensége kivívását ön saját állhathatóságának, szilárdságának köszöni — igen szép, igen nemes, méltán büszkévé is teheti önt. Itt talán hasonlatosság van jellemeinkben. Én Zomborban az orgonistától a kottákat tanulám ismerni, s itt is a jó ember, lecke alatt többnyire elaludt. Utóbb Pesten Csukly Mihálytól 68 leckét vettem. Ez az egész. S én nem vagyok éppen igen középszerű játszóné: 68 lecke megveté az alapot, a többit saját szorgalmamnak köszönhetem. Babbniggtól negyven énekleckét s tavaly Corneganétól 12-t vettem. Megvallom, ennek következtében többet tudhatnék, ha anyám betegeskedése gyakran nem hátrálna a gyakorlásban.

Magyarul én szokásból, de nem regulából tanultam. Sok gyakorlásom volt mindig, négy év óta azonban ez megszűnt. S a gyakorlás hiányával látám, hogy semmit tudok. Senkim volt, ki tanácsolhatott, ki felvilágosított volna — s most én hasonlítgatva egy író sajátságait a másikéval, így iparkodtam a nüanszokat feltalálni — én sokat bajlódtam evvel, míg végre már majdnem sikerült! S ezt is vasszorgalmamnak köszönhetem. Midőn imádott atyámat vesztém, éppen 16-ik évembe léptem! S éppen ekkor kezdtem én csak gondolkodni! S ily egyedül! S minden útmutatás nélkül! S ha van kis filozófiám, ha van erőm, túlemelkedni a világ hiúságin, ha fogalmaim tiszták, ha érzéseim nemesbültek, ha magam jobbultam, tisztultam, ha tapintatom nem éppen helytelen, ha elég szerencsés vagyok a középutat lelni — ezt is csak fontolgatásaimnak, óráiglani gondolkozásaimnak köszönhetem. Én ezt könyvekből nem merítettem, mert éltemben még igen keveset olvastam.

Hogy pedig ruháimat mind — s pedig jobban, mint bármily szabó — készítem, az is csak annak következménye, nem átallom ilyeneknél is fejemet kissé törni, s hogy úgyszólván azon kevés, mit tudok, mind saját szorgalmam, állhatatosságom és iparomat koronázó siker — arra én is tán kissé büszke vagyok! Frissen és híven állott emlékemben atyám képe, mint ideálom, de hogyan lelni az utat, melyen őt elérhetem? De most önnek szíves figyelme ismét két rejtvénnyel kedveskedik. Ön mondja az első vád elleni excuse-ben:103 „Erre válaszom az, hogy én ott létemben! Sem gondoltam, sem gondolám önt e tárgy beavatottjának, hanem ön előtt inkább panaszimat öntém ki."

Lelkemre! Én ezt nem értem! Nem gondolt a tárgy beavatottjának, holott maga avatott be! Vagy mily tárgyat gondol ön? Később ön e tárgyban még mondja: „Egyébiránt akkori beszélgetésünk közt csakugyan ön állításaiban fordult egy kis frázis elő, mely engem nem az etikett regulái mellőzésére, hanem inkább a mondottak gyanúsítására bírt légyen." Ha szabad kikérnem jövő levelében közlését e frázisnak?!!

Második excuse-énél produkálta ön igen szép s jeles talentumát a szőrszálhasogatásban. Én nem csodálhatom eléggé önnek ügyészi ügyességét, miként ön

103 Mentegetőzésébén (francia).

59