Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

II. „Én írok levelet magának."

Én azon önzésből: egy szerető, jeles, jó, nemes érzésű férjet bírni, soha sem fogom ennek szerencséjét (jellemeinek semmiképp sem egyezvén) feldúlni akarni! Ne higgye, hogy nekem azon egzaltált ideám van: hogy minden legkisebb apróságban egyenlő véleménynek legyünk, ez már lehetetlen, de az a fő, hogy legyen bennünk elég kímélet, elég szelídség s béketűrés egymás hibáit elnézni s egyik, a másikhoz magát alkalmazni tudás. Én semmit sem utálok inkább, mint az önfejű, fejes, parancsoló asszonyt, de azt mégsem tenném soha, hogy vakon, teljes jobb meggyőződésem ellenére, minden felvilágosítás nélkül — miért, miért nem? — engedelmeskednék férjemnek. Ez talán hiba, nagy hiba bennem, de úgy van. Atyám igenis szellemi műveltséget adott, mintsem hogy rabsághoz szokhatnám; s hála az égnek, nem vagyok oly fejes s van elég belátásom, hogy más, jobb meggyőződést elfogadjak. Csakhogy vakon nem; okokat kell nekem felhozni, s így szelíden meggyőzni engem. S azért szükség, hogy férjem esze tízszer érje fel az enyémet, s hogy mindenhez — az egy női háztartást kivéve — jobban értsen nálamnál. Ekkor én büszkeséggel, csodálattal csüggenék rajta, s bizonnyal jó, szelíd tanácsát szívesen elfogadnám.

Ön talán soraimat igenis hidegeknek találja. Pedig nem azok! Én csak nem nézem a dolgokat a szenvedélyek nagyító üvegén — higgye el! A szenvedélyesség, azon a felizgatott érzékek, csakhamar csillapulnak — s fél év múlva, tán már hat hét után, nem maradna egyéb hátra bánatnál: miért hallgattunk csak szívünkre s nem eszünkre! Én azon diadalmat akarom kivinni, hogy férjem számos évek múlva is állítsa: senki sem boldogította volna őt annyira, mint én; s hogy ő nem csak mint jegyesem: őrangyalnak nevezzen. íme, kedves barátom, rövid nézeteim; reményiem, ön válaszolni fog, s így alkalmat nyújtand, ön nézeteivel közelebbről megismerkednem.

Őszinte tiszteletem, barátságom, határtalan bizalmam nagyobb jelét nem adhattam önnek, mintsem aminő jelen soraim. De ha ön evvel visszaélni, játszani tudna — keserűbben nem bánthatna meg, mélyebben nem sérthetne meg! Ha ön azt, mi nálam legnemesebb indulatból történt, könnyelműségnek venné, ha ön jelen soraimmal kérkedne, higgye el, nagyobb vétket ön nem követhetne el! Én azon bizalom által, mellyel e sorokat írom, mutatni akarám önnek, hogy önt tisztelem, hogy nem tartom aventurier-nek,64 mutatni akarám önnek, hogy büszke vagyok szerelmére. Hallja ön! Ha ön képes volna, e legtisztább indulatból eredt sorokkal kérkedni, ön vétkezne, oly megbocsáthatatlanul, miképp egy vétek sem volna ehhez hasonló! Reményiem öntől, hogy levelezésünkről senki e világon nem fog tudni. Még bátyja sem! Hallja ön! Ez ismét jegyesének, ez ismét barátnéjának mondaná — s így tovább. Én, még legmeghittebb barátnémnak is fogom rejteni. Nem, mintha hinném, rossz az, amit teszek. Akkor nem is tenném. Hanem mivel jól tudom, a világ ítélete igaztalan, s a felvilágosodás még nem oly közös, hogy mindenki túlemelkedne a balhiedelmeken! Volnának, kik e levelezés oly igen tiszta rugóját, nem találnák annak: volnának, kik más viszonyt

64 Kalandnak (francia).

50