Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)
III. „Egy polgár vallomásai"
lésük végett is szétbújdosának, és eszerint, ha azon szegény eszme fogna el, akármelyikünket, császári kamarás lenni, nehéz volna az igazolás. Azonban igen tudva van előttem, mily árért szokták lenyomni a kétfejű sas pecsétet ősök nem igazolhatása esetében. Semmiképp nem érthetem önt, kedves Etelkám, a praedicatum264 első betűje tudása végett, mivel egy betű után semmit sem lehet ítélni. Azt pedig feltenni sem merészelem, hogy ön engem próbára kívánna tenni, holott én ön ellenében mindig őszinte voltam és leszek. De azért is tehát tudja meg, hogy a pecsét armális levélről (milyet elődeim egyike katonai vitézségéért nyert és kinek tetszik, eredetiben meg is tekinthet) van levéve.265 Ön tudja pedig, hogy az ilyetekhez praedicatum nem ragasztatik. De mit is használna az üres praedicatum, ha a birtokban más ülne, ha csak, mint a magyar lovon függeni szokott a sallang és mellette szalmával étettetik, holott a nemesített angol ló egyszerű külsője mellett zabbal hízlaltatik, és az első az isten szabad ege alatt, az utóbbi majdnem parkettírozott lakban ápoltatik; majd egészben így van ez a képzelt és túlzott címeres magyar világban is. Mi a kiváltságolt részt illeti, meg tudnám önt győzni arról, hogy szégyenünk és gyalázatunkra válik a közterhek alól, heréképp magunkat kivonni, és bűnt követünk el mindannyiszor, midőn a közterhek alól magunkat kivonva, azt mások nyakára toljuk. Csak az örvendezteti még lelkem, hogy ha más, műveltebb nemzetek sorába kívánjuk magunkat soroltatni, ez így soká meg nem állhat és meg nem fog állani, jövendölik ezt az ön által tisztelt nagy hazafi nyilván kimondott elvei is!266 Alacsony és aljas lelkűek azok, kik a képzelt ürességekben találják felmagasztalásukat, kik félnek a jogok egyenlőségétől a törvény előtt. Szeretném hallani, mit mondanak az ilyesek, ha tudtukra esik, hogy az ország legkitűnőbb férfijaiból a kidolgozandó Criminalis Codex267 végett kirendelt országos választmány javaslatképp a jövő diétára törvényül előterjesztendi és kimondja az elvet: a bűnvádlottak minden rang és cím nélkül egyenlően állítatnak és ítéltetnek a törvény által, a territoriális jogot megállapították, a halálos bünte264 Nemesi előnév (latin). 265 Szekrényessy Péter (1717-1783) huszárkapitány mint Bethlen-huszárezredbeli strázsamester a sziléziai Grünberg városa mellett huszonnégy lovasával sikeresen verte szét a jelentős számbeli fölényben lévő ellenséges gyalogságot és tüzérséget. E fegyvertény jutalmául nyerte Mária Teréziától a birodalmi nemességet a fentiekben már leírt címerrel együtt. József idejében a nemeslevél a legidősebb pesti Szekrényessy fiúnál, Pálnál volt. Tőle az 1870-es években Ferenc József kedvenc mérnöke, Szekrényessy Géza (1848-1902) örökölte, aki idősebb fiára a híres sármőr Lipótra hagyományozta. Lipóttól egyetlen leánya, Mária örökölte, akitől 1973-ban a sajtoskáli szociális otthon akkori vezetője tulajdonította el. Az eredeti oklevél azóta ismeretlen helyen lappang. Szekrényessy Lipót unokatestvére, Szekrényessy (II.) Károly (1867-1938) 1911-ben hiteles másolatot készíttetett a még meglévő eredeti armálisról, amely 1966-ban Uj-Kaledóniába került. Az 1911. évi másolatról 1990-ben e sorok írója újabb másolatot készíttetett, amelyet utóbb a Magyar Országos Levéltárnak ajándékozott. (Sz. A.), 266 Ti. gróf Széchenyi István elvei. 267 Büntetőtörvénykönyv (latin). 113