Katona Csaba: „Azért én önnek sem igent, sem nemet nem mondtam.” Válogatás Slachta Etelka és Szekrényessy József leveleiből. 5. kötet (Győr, 2008)

III. „Egy polgár vallomásai"

szüleinek arcképei alatt,227 kik árnyéklata lélekben felettünk lebegtenek, és ha a bármelyikünk nem az istenség sugallta szívérzést nyilvánította volna, ők, kik e földies alantiságokon túlemelkedve csak a lelkek tisztasága után ítélnek, menynyei szózatban jelentették volna ki magukat, szent frigyünk felett a be nem egyezésüket. Sőt én magam is azt állítom hamvadásomig, hogyha nem istenség sugallta szív érzés volna vallomásunk — akkor az ily fattyú érzést elnyomni kötelességünk. Valamint ellenben a valódi istenség sugallta szív érzésnek hovahamarabb szabad tért és kört nyitni szükséges, miután azt úgysem korlátozhatja semmi e földön, és csak ez utóbbi szülhet nagyot, dicsőt és remeket, holott amaz a törpeség típusát hordozza magán.

Megbocsásson tisztelve szeretett Etelkám, hogy eszméimmel szándékomtól úgy eltérek, hiszen levelem elején elutazásom szakidejét és módját akarám leírni és imhol, hova visznek eszméim? Én öntől búcsút véve, szállásomra mentem, legényemnek meghagyandó, hogy másnap korán indulás végett még ma mindeneket bepakoljon. Azután lementem a vendéglőbe, nem éppen vacsora, mint elszélesztő társaság kedvéért, hol is a fogadóssal mit, mit nem beszélgettem, magam sem tudom, kerültem mennyire lehete a lefekvést. Előre érzém, hogy az éjjel úgysem fogok én aludni tudni. Cigárózva fel-alá járkáltam szobámban és tűnődtem a történteken. Míg elvégre legényem éjfél közelgését jelenté és levetkőztetett, utazó ruháimat kikészítette és figyelmeztetett az idő későségére, ha reggelig magamat ki akarom nyugodni. Szegény jó legényem nem tudhatá, hogy lelkem felingerelve és érzelmeim lángolnak és ily állapotban majd lehetetlen az alvás, míg végre 2 óra után elszenderülvén, közel 5. óráig aludtam. De ez is csak oly alvás volt, mely alatt lelkem még inkább munkálkodott. Kora reggel felkeltem, rendeztem dolgaimat, önnek egy pár sort írtam és a címet, borítékokat, Kelet népe könyvével elküldöttem, hamarjában még reggeliztem és legényem öntől visszatérvén jelenté ön szerencsés útkívánatát, mire előre járt fogadott gyorskocsisom ismeretes ostorpattogatásával, jeléül az indulásnak. Megvallom, most egyszerre oly fura érzés lepett meg, hogy alig tudtam kocsimba felmenni, azon gondolat ötle fejemben: „Hát csakugyan itt kell hagynod e helyet, hol életed legkedvesebb tárgya létezik?". Ezen gondolat annyira búsított, hogy lelkierőmbe került önmagámon diadalmaskodni, felhozván önmagámnak ellen okul életpályám kívánatait, főleg pedig, hogy az én kedves Etelkám, egy jellemdús lény és adott szava szent! Képzelheti ön, egész nap magányban utazni egy oly nap után. Magammal vitt lektűröm nem mulattatott, mit tettem? Elővevém ön

227 Etelka a szerelmes férfinek 1841. december 10-én mondott igent. A leírtakból jól kirajzolódik, miszerint a soproni szalon egy kies szögletén, a Slachta szülők portréi alatt, a pamlagon ülve történt meg a vallomás. Az életnagyságú mellképek a neves festő, Peter Kraft ecsetjét dicsérik. A becses vásznakat Etelka házasságát követően kelengyéjével együtt Pestre szállították és az Úri utcai Szekrényessy-ház szalonját díszítették velük. József és Etelka idős napjaiban a házaspár újpesti házának falai közé kerültek, ahonnan halálukat követően, 1877-től egyik fiuk, Szekrényessy Árpád borsodi kúriájának fontos családi relikviái közé vitték őket. Innen utóbb az 1930-as évek végén kerültek vissza ismét a fővárosba. (Sz. A.)

101