Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez)
Bécs és a hódoltság ugyanis nem egyedül Ausztriából, hanem minden más helyről és szegletből, így Nürnbergből, Sziléziából, Lengyelországból, Csehországból, Morvaországból és máshonnan kereskedtek. Amiből kivehető, hogy a három szabad királyi városban sohasem volt lerakat." — írta a bécsi tanács. Noha a magyar városokat a királyi helytartó és a magyar királyi tanácsosok is támogatták, az Alsó-ausztriai Kamara a kérés elutasítását javasolta. A döntést ugyan nem ismerjük, de az árumegállító jog érvényesítéséről sincsen tudomásunk.6 A bécsi polgárság képviselőinek állásfoglalásai és az egyidejűleg életbe léptetett rendszabályok a következő évtizedben valóban elodázták a radikális tiltó intézkedéseket, mígnem 1556-ban — igencsak valószínűen az aktuális hadi helyzet hatása alatt — megtörtént a hatóságok által igen nehezen ellenőrizhető rác és „török" (minden bizonnyal a kifejezés elsősorban a hódoltságból jövő és nem a török nemzetiségű személyeket takarta) marhakereskedők (ámde nem a marhahajcsárok!) kitiltása Ausztria területéről.7 Mi sem jelezte azonban jobban a teljes bizonytalanságot, mint az, hogy a hódoltságból érkező, idegenrendészeti- leg felügyelhető bevásárló kereskedők számára — meghatározott feltételek mellett — továbbra is lehetséges volt, hogy ügyleteiket Bécsben intézzék. A marhakereskedőknek viszont nem jelöltek ki olyan határ menti települést, ahová állataikat felhajthatták. Ez indokolta, hogy az Alsó-ausztriai Kamara 1561. július 9- én véleményt kérjen a Lajta menti Bruck tanácsától arról, mely települést javasolnák, ahová a „török" és rác marhakereskedők („akik évente sok ökröt hajtanak fel a hetipiacokra és a vásárokra") akadálytalanul hozhatják a csordákat. A város vezetése megerősítette 1556-ban rögzített véleményét, javasolta a beutazási tilalom fenntartását, ámde szükségesnek tartotta egy megfelelő hely kijelölését, ahol az állatkereskedelem zavartalanul bonyolódhatna. Érdekeik tudatában erre legalkalmasabbnak saját városukat vélték, amely Magyarország és Ausztria határán, a marhatőzsérek által addig is látogatott piacával és a két legfontosabb kellékkel, vízzel és legelővel megfelelő színhelynek kínálkozott. A marhakereskedelem és az iparcikk import összefüggéseinek ismeretében mutattak rá a bruckiak, hogy „a megengedett, nem tiltott árucikkeket, mint ellenkereskedést, a jelzett kereskedőkhöz (azaz a hódoltságiakhoz) a bécsi lerakatból Fischamendig vízen, onnan pedig a szokásos úton Bruckig hozhatnák. Ez csupán két kis mérföld, másfél napi út és csekély költséggel járna". így Bécs kiváltságai sem károsodnának. Lehetséges konkurenseiket, Trauttmannsdorf és Schwadorf mezővárosokat kerítetlen mivoltuk, Hamburgot pedig fekvése, a bőséges legelők hiánya miatt alkalmatlannak tartották a marhapiac színhelyéül. Utóbbihoz azt is hozzátették, hogy ha az állatkereskedelem Hamburgban zajlana, akkor a marhahajtók elkerülnék a magyaróvári harmincadot, ami az ottani (az Alsó-ausztriai Kamarát 6 ÖStA HKA NOHA W 61/c/50b. RN 289/2. 660-668. Az üggyel foglalkoztak a magyar tanácsosok is és álláspontjukat közölték az Alsó-ausztriai Kamarával. Ld.: R[ugonfalvi] Kiss ISTVÁN: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi leveleskönyve. Bp., 1908. 325-327. 323. sz. 7 A kitiltás tényét a brucki (an der Leitha) tanács 1561. évi jelentéséből ismerjük. ÖStA KA HKRA Exp. 1561. Aug. 14. 341
