Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Bécs és Magyarország kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez a 16-17. század fordulóján
Bécs és Magyarország viszonylatban jött elő. (A különbségek és mindenekelőtt a posztófajták iránti keresletben mutatkozó átalakulás mögött lappangó okok — esetleg a viseleti szokások módosulásának — feltárása további beható vizsgálatot igényel.)27 Figyelemre méltó, hogy a „machei" és a „schamblott" — amelyeket az 1540- es években Magyarországról szállítottak Bécsbe — most láthatóan már Velencén vagy más tengeri kikötőn át is eljutott Bécsbe és innen került tovább Magyarországra. Összességében a távolsági kereskedők számára változatlanul a textiláru maradt a meghatározó. Míg azonban a nagyszombatiaknál továbbra is megfigyelhető volt a specializálódás, a posztó- és a „vegyeskereskedők" között, (noha az utóbbiak választékából sem hiányzott a textília), addig a tiszántúli, erdélyi és felső-magyarországi kereskedők egyöntetűen a „mindenes", az általános importőr szerepét töltötték be, hiszen ilyen távolságokon a szakosodás igencsak gazdaságtalan lett volna.28 A nagyszombati Szegedi Gáspár hét alkalommal csak posztót szállított. A jobb minőségű stametet (48 darab), „scheptuch"-t (1 fél darab), skarlátot (3 féldarab), gránátot (11 db), zimasant (14 db), seját (7 darab, 5 féldarab); a közepes minőségű londonit („lindisch" 78 féldarab), a „finom" karasiát (2 darab); az olcsóbb „közönséges" karasiát (153 darab), a „Kerntuch"-t (33 darab); az „igler"- t (41 darab), a sziléziait („schlesinger" 45 darab), a „peya"-t (3 féldarab) és a „Futtertuch" elnevezésűt (2 darab). Mindehhez 12 fi értékű cipő járult. Az ugyancsak jelentős kereskedőnek számító pozsonyi Knoflach János szintén posztóval foglalkozott. Ő hét esetben importált különböző fajtákat, mégpedig a drágább fajtákból a stametet (16 darab), a franatot (2 darab), a zimasant (9 darab), a seját (6 féldarab); a közepesekből a londonit (27 féldarab) a „finom" karasiát (36 darab), az „englisch"-t, (6 darab); az olcsóbb fajtákból a „Kerntuch"-t (45 db), az „igler"-t (47 darab), a sziléziait („schlesinger" 71 darab), a „közönséges" karasiát (48 darab), a kelet-német posztót („Meixnertuch" 27 darab), illetve a „peya" (féldarab) és a „Futtertuch" nevűeket (7 darab). A legtöbb vámot fizető kolozsvári Schmelzer Lőrinc egyetlen útján a jobb textíliákból 2 féldarab „közönséges" és 3 féldarab karmasin bársonyt, 2 féldarab „közönséges" angol, 1-1 darab sarlach és skarlát, 2 darab sája, 7 féldarab stamet, 2 darab „közönséges" gránát és 1 darab zimasan posztót; az olcsóbb fajtákból 124 darab „Kerntuch"-t, 20 darab „közönséges" iglauit mondhatott magáénak. A sziléziai vászon 23 darabbal, a szentgalleni vászon 13 véggel (26 darabbal), a „Handtgallerin" 57 darabbal, a gyolcs két kis hordóval, a barchent egy darabbal volt képviselve. Mindezen felül azonban 200 forint értékben bársony paszo27 Ld. a ruházatról írottakat itt: RADVÁNSZKY BÉLA: Magyar családélet és háztartás a 16. és 17. században. I. köt. Bp„ 1986. 79-110. 28 Vö. Granasztói György véleményét az áruszerkezet változásairól: Granasztói Gy.: i. m. 74. Szerinte a felső-magyarországi városokból eltűntek a posztókereskedők, ami egy negatív tendencia kifejeződése volt. A Kelet-Magyarországról Bécsben is járt kereskedők között azonban — ismereteink szerint — az 1540-es években is alig találunk olyat, aki csak posztóval kereskedett. 281
