Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)

Győr vármegye közigazgatása és tisztikara a XVII. században

Győr vármegye közigazgatása és tisztikara János — közül Jagachich nyerte el a szavazatok többségét. Származását nem ismerjük, végrendeletében horvátországi rokonait említette.72 1624-ben tűnt fel Győrben, mint püspöki kamarás. 1629-ben Dallos Miklós püspöktől szolgálatai­ért egy győri házat kapott.73 Néhány évvel később, mint lovastiszt bukkant fel. Felesége balogfalvai Siey Borbála. Az ő apai öröksége révén jutott egyes birtok­részekhez Koroncó és Szemere falvakban, illetve a Pokyak Rába menti falvai­ban.74 1632 óta visszatérő jelöltje volt a tisztújításoknak.75 Rövid alispánságát nagyívű végvári katonai pálya követte, amely a veszprémi főkapitányságig ve­zetett. Jagachich „elbúcsúztatása" alkalmával (1645-ben) a megye nemessége („in presenti tumultuoso tempore") nem talált alkalmas személyt az alispáni posztra, így Szombath Szabó András szolgabírót bízták meg a helyettesi — ez esetben mondhatnánk megbízott-alispáni — teendők ellátásával.76 Bármily rövid ideig is fungált ily módon Szombath, megbízatásának jellege miatt érdemes, hogy a választott alispánok sorát megszakítva röviden bemutassuk őt is. Annál is in­kább, mert személyében olyan tősgyökeres armalista iparospolgárról van szó, aki hosszú megyei működésre tekint vissza, esküdtként és szolgabíróként. Armálisát, testvéreivel együtt, 1621-ben állították ki.77 Két év múltán lett megyei esküdt. 1627-ben vásárolt testvérétől 55 ezüst tallérért egy lakatlan nagyécsi jobbágytelket.78 1624-ben városbíró volt, de négy év múltán ismételt megválasztását a káptalan protestáns vallása miatt megakadályozta. A későbbi években vélhetően rekatolizált, mert a '40-es években ismét városbíró lett.79 A szolgabíróságot még 1650-ben is viselte.80 Testvérei közül György szabómester, 1634-ben a céh atyamestere.81 Mihály ugyancsak folytatta az ősi mesterséget, de mellette megyei esküdt és alispáni vicesgerens.82 A családnak, így Szombath Szabó Andrásnak is, rokoni kapcsolatai kizárólag az iparospolgárság körében voltak. 72 Uo. 13. köt. 179-180. 23 1624: uo. 7. köt. 459.; 1629: uo. 7. köt. 421. 74 Említi ezeket végrendeletében, ld.: 72. jegyzet. 75 GyMSM GyL GyVmL Győr vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei. 89. köt. Passim. 76 Uo. 90. köt. 65. 77 Családnevük később régies írásmóddal — Zombath — rögződött. Családi levéltáruk töredéke a Magyar Országos Levéltárban P 710 törzsszám alatt található. Armálisuk ugyanott az évrendnek megfelelő helyen, 1621. december 22. Szombath Szabó András apja 1608-ban kapott a káptalantól egy győri fundust. GyEL GyKHL Felvallási jegyzőkönyvek. 6. köt. 552. 78 Uo. 7. köt. 603. 79 GECSÉNYI L.: Győr város önkormányzata, i. m. 108. A rekatolizáció csak ismételt megválasztása jóváhagyásának egyik vélhető lehetősége, ami bizonyításra szorul. 80 GEyL GyKHL Okmánytár. Lad. 25. Fase. L. No. 530.1652-ben halt meg, helyét ekkor töltötték be. GyMSM GyL GyVmL Győr vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei. 91. köt. 15. 81 1634: GyMJVL GyVL Tanácskozási és törvénykezési jegyzőkönyvek. 7. köt. 231.1636: uo. 258. 82 Szabómester: uo. 231. Vicesgerens: GyEL GyKHL Felvallási jegyzőkönyvek. 8. köt. 31. Esküdt MOL E 210 43.1.1635. december. 179

Next

/
Thumbnails
Contents