Sáry István: „A városszépítő” - Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából (Győr, 2008)

A városszépítő

A váross^építő

Időközben a városvezetésben kedvező változás következett be. 1887-ben a város polgármesterévé Zechmeister Károlyt választották meg, aki a hivatali lépcsők fokait végigjárva emelkedett e magas üsztségbe. Felismerte, hogy a város már soha nem szerezheti vissza a közvetítő kereskedelemben játszott egykori kiemelkedő szerepét, viszont rendkívül alkalmas az ország vérkeringésében egy másfajta szerep betöltésére. Az általa kezdeményezett iparosítási program kidolgozása és végrehajtása a tartós gazdasági válságból való kilábalást jelentette. Ezzel együtt megindult a lakásépítés előmozdítása és a gyáripar megteremtéséhez szükséges bizonyos szociális intézkedések bevezetése. A kezdeti lépések bár kisebb jelentőségűek voltak, de már jelezték a változást. Ilyen volt például 1888-ban az ún. Alsó-harangöntő közi házak kisajátítása és lebontása, mellyel a városi hatóság egy valóságos szennyfészket számolt fel.

A törvényhatósági bizottság közgyűlése 1890. május 12-i ülésén fontos rendelkezéseket hozott a lakásépítés elősegítésére. A határozat kimondta, hogy az 1890-92. években megkezdett és befejezett építkezések, valamint a magtárépületek lakásokká történő átalakításai városi adómentességet élveznek. A határozat életbelépésével jelentősen megindult a magánépítkezés. Ugyanakkor a középítkezések terén is túljutottak a több évtizedes tervezgetésen s 1891-ben a megyei törvényszéktől keletre eső sarkon, Alpár Ignác tervei alapján felépült az első városi bérház 1892-ben a Belvárosban és Újvárosban, a szegény munkásemberek számára ún. melegedőszobákat állítottak fel. Ezeket az 1892/93. év telén a Belvárosban 10 000, Újvárosban 13 500 fő vette igénybe. Azok a szegények, akik lakásukat nem tudták elhagyni, tűzifát kaptak. Ezek a szociális intézkedések a létszámban egyre növekvő munkásság helyzetén átmenetileg enyhítettek, a munkásság lakásviszonyaiban azonban továbbra sem történt változás. A kis fizetésből élők a magas lakbérek miatt nem tudtak megfelelő lakáshoz jutni, így tovább fokozódott a lakásínség. Különös élességgel vetődött fel a munkáslakáskérdés a Magyar Vagon- és Gépgyár, majd ezt követően a többi nagyvállalat megalapításával.

Zechmeister Károly polgármester a gyáripar fejlesztését tekintette a város egyik legfontosabb feladatának, melyet különféle kedvezményekkel igyekezett előmozdítani. A másik fontos feladat a nagyvárosi igényeknek megfelelő középületek felépítése volt. Zechmeister e tervek megvalósításával naggyá, gazdaggá kívánta tenni a várost, s egyben munkalehetőséget biztosítani a már évtizedek óta bizonytalanságban élő nincstelen lakosságnak. Kezdetben azonban csak a gondok szaporodtak. A város tisztiorvosa a közegészségügyi bizottsághoz küldött jelentésében a munkásság lakáshelyzetét vizsgálva kijelentette, hogy a munkásság lakáshelyzete a közegészségügy legelemibb követelményeinek sem felel meg. Mint írta: a szegényebb néposztály, „köröttük a súlyos gyári foglalkozással bíró munkásosztály azóta is csak dobos, nedves, szükülködő s amellett méreg drága lakásokban kénytelen sínylődni”. Jelentésében leírta, hogy az újonnan alapított Vagongyárban alkalmazott mintegy 200 munkáscsalád elhelyezéséről sem történt gondoskodás.

A gyár munkásainak 1897-ben valóban még maguknak kellett szállásról gondoskodniuk, de az igazgatóság már megtette az első lépéseket a munkáslakások építésének kezdeményezésére. 1897 márciusában beadvánnyal fordultak a városi tanácshoz, melyben bejelentették, hogy olcsó, egészséges, megfelelően berendezett, kertes-49-