Sáry István: „A városszépítő” - Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából (Győr, 2008)
A városszépítő
A váross^építő Győr-Gyárváros alapítása Győr város közigazgatási hatósága a városban lakó elaggott, vagy valamilyen oknál fogva munkaképtelenné vált polgárokról évszázadokon keresztül kötelességszerűen gondoskodott. A hatóság segítségére voltak a magánosok által létesített jótékony célú intézetek: a magyar ispita, német ispita. Az elszegényedett polgárok a várostoronyban berendezett szegényintézetben, az árva gyermekek az ugyanitt létesített fiúárvaházban kaptak otthont. A különböző természeti csapások - árvíz, tűzvész - által sújtott lakosokon gyűjtésekkel és különböző jótékony célú rendezvényekkel igyekeztek segíteni. A feudalizmus alkonyáig a szociális gondoskodásnak ez a formája megfelelt a kor igényeinek. A kapitalista társadalmi fejlődés kibontakozásával a városi polgárság vagyoni viszonyaiban azonban jelentős eltolódások következtek be. Egyesek rendkívüli módon meggazdagodtak, mások csődbe jutottak, illetve különböző okok miatt nincstelenekké váltak. A hatóság segélyekkel igyekezett támogatni a rászorulókat. Az 1863-as sanyarú év után azonban soha addig nem tapasztalt méreteket öltött a hatósági támogatásra szorulók száma, s százával jelentek meg a város utcáin a koldusok. A városvezetés a következő évben betiltotta a koldulást s a segélyre szorulókat összeírta. Az összeírt személyeket megkülönböztetés céljából ún. pléhjegyekkel látta el, akik azt kötelesek voltak ruhájukon hordani. A segélyezettek egyben engedélyt kaptak arra, hogy pénteki napokon koldulhassanak. Ez a rendszabály nem vezetett eredményre, mert a pléhjegyek cserebere tárgyai lettek s a koldulok száma gyorsan gyarapodott. E tarthatatlan helyzetet felszámolva a városi hatóság ekkor segélyalapot létesített. Az alaptőkét gyűjtésekkel igyekeztek növelni. Ez a törekvés csak nagyon rövid ideig járt sikerrel, mert a gazdag polgárok nem voltak hajlandók adakozni. Ezután ismét vissza kellett térni a koldulás engedélyezéséhez. Az 1867-es kiegyezés idején a városi hatóság szociális célra ún. „koldus adó” kivetését határozta el, mely címen 8000 Ft bevételt állított be a város költségvetésébe. A helytartótanács az újabb pótadó kivetését nem engedélyezte, s az eddigi gyakorlat fenntartására utasította a várost. A rendelkezésben leírták, hogy a vagyonos osztály keresztényi érzületétől elvárják a szegényügy felkarolását, így a városnak az adott időszakban korszerű törekvései hajótörést szenvedtek.-46-
