Sáry István: „A városszépítő” - Válogatott cikkek, tanulmányok Győr város és a megye múltjából (Győr, 2008)
A közoktatás ügye
A közoktatás ügye A városi elemi népiskolák római katolikus hitfelekezeti tanítóit 1870-ig a nevelésügyi választmány előterjesztése alapján a törvényhatósági bizottság választotta meg. Üres állás esetén pályázatot írtak ki. Ezek elbírálása után a jelöltek a tanítóképző és felsőbb iskolai tanárok, zeneértők előtt; tanításból, énekből és orgonálásból vizsgát tettek. Ezután a nevelésügyi választmány hármas jelölése alapján a törvényhatósági bizottság titkos szavazással döntött s a legtöbb szavazatot nyert tanító egy évre ideiglenes kinevezést kapott. A katolikus autonómia megalakulása után az iskolaszék írta ki a pályázatot és a jelölést is ő végezte. A jelölésnél az azonos képességű tanítók esetén figyelemmel kellett lenni a szolgálati évekre, s a munkaszeretetre. A választás a nagyválasztmány hatáskörébe tartozott. Győrött a felekezeti és magániskolák tanítóinak fizetése a törvényben meghatározott 300 Ft minimumnak jóval fölötte állt. 1872-ben például a belvárosi róm. kát. elemi iskola főtanítójának fizetése évi 650 Ft és 4 öl tűzifa volt. A külső városrészek róm. kát. iskola tanítóinak fizetése 480 Ft és 4 öl tűzifa. Az idős és munkaképtelenné vált tanítókról a városi hatóság az egyes hitfelekezetek és a magánintézetek fenntartói már az 1868. évi népiskolai törvény életbe lépése előtt is rendszeresen gondoskodtak. 65 éves kor elérése, illetve 30 évi szolgálat után a nyugdíjba vonuló tanító teljes fizetést kapott. A tanítóság szempontjából nagy jelentőségű volt az 1875. évi nyugdíjtörvény, mely kötelezővé tette az iskolafenntartók és a tanítók számára az Országos Tanítói Nyugdíjintézetbe való belépést. A győri katolikus autonómia 1876-ban egy bizottságot küldött ki a katolikus tanítók nyugdíj szabályzatának kidolgozására. A tervezet 1878-ra készült el, melyet a vallás- és közoktatásügyi miniszternek és az állami tanfelügyelőnek is megküldték. Az autonómia kérte a minisztert, hogy az alkalmazásában levő tanítókat mentse fel az Országos Nyugdíjpénztárhoz járulás kötelezettsége alól. A közoktatásügyi miniszter ehhez nem járult hozzá, de megengedte, hogy az autonómia kiegészítse az országos alapból kapott nyugdíjat. Ezt elfogadták s ennek megfelelő szabályzat kidolgozására került sor. A városi elemi iskolai tanítók szakmai munkáját közvetlenül az iskolaigazgatók irányították, s a felügyeletet kezdetben a nevelésügyi választmány, majd az iskolaszék látta el. Az állami tanfelügyelő legfőbb feladatának a népiskolai törvény végrehajtását tekintette. Ennek megfelelően igyekezett érvényt szerezni a 6-15 éves korú gyermekek iskolába járásának, oktatásra alkalmas iskolai épületek létesítésének, az iskolai eszközök beszerzésének, képesítéssel rendelkező tanítók alkalmazásának, megfelelő fizetések biztosításának, s a kötelező tantárgyak tanításának. A tanító szakmai munkájának értékeléséről éveken keresztül alig olvashatunk valamit. Az állami tanfelügyelő a kezdeti években szűkszavúan csak annyit ír, hogy elégedett a tanítók munkájával, s a természettudományi tárgyak is egyre jobban meghonosodnak. Jelentős változások e téren is csak a népiskolai hatóságokról és a közigazgatási bizottság felállításáról szóló 1876. évi törvények életbe lépése után következtek be. A katolikus autonómia iskolaszéke 1877- ben többek között megállapította, hogy a püspöki kar által elfogadott népiskolai tanterv az állami tantervtől több ponton is eltér, ezért javasolták azok összhangba hozatalát. Az autonómia nagy választmányának 1880. március 18-i ülésén arról számolt be az- 184 -
