Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)
A napló szövege
innen, hogy fellelt ideálom, hogy imádott, kifejezhetetlen jelességü jegyesem tárt karjaiba repüljek. S nem-e iszonyú e sors is? Hogy mi ne maradhatunk így, csak mint szerető testvérek! Valóban, valóban, a világ egyik legrafináltabb esete az, hogy a nőket annyira fölébe emelik, annyival inkább tisztelik a leányoknál. Lelkemre! E nélkül egy tiszta, nemes érzésű, felülemelkedettebb, szellemibb leány sem volna arra bírható, hogy férfiú neje legyen — hisz szorosan véve a dolgot, nincs ennél lealacsonyítóbb, porba rántóbb, nincsen egy tiszta érzésű lény büszkeségét sértőbb valami e földön. S mégis, éppen ez szerez neki tiszteltetést, becsületet — szörnyen barokk, szörnyen nevetséges fellázasztó ellentét! Nous sommes tous des fous50 51 — s minél okosabbnak hiszi magát valaki, annál őrültebb ő. Mi lealacsonyodás, azt tiszteletre méltónak keresztelik, mi szentségtelenítés, az becsületet szerez nékünk — s mi átlátjuk az őrülést, s mégis magunk is viszünk főszerepet az őrültek házában, az őrültek színpadján! „Ismét mily exaltált eszmék!” — mondanák tán személyek, kik e sorokat olvasnák. Lelkemre! Csupa próza, tiszta filozófia, iszonyú jeges eszmék, csupa valóság! De az ám soknak őrültsége, hogy a valóságot nem szereti annak elismerni, hanem csak egy túlfeszített velő exaltált eszméjének szereti keresztelni. S nem-e ekkor ő az álmodó, ő az exaltált? S én leszállók tisztaságom egéből, állattá lealacsonyulok s Józsim neje leszek. Már minő felforgottság az, hogy a lélek testben lakik! Józsim lelke! Ezen felséges, ezen engemet annyira leláncoló — s ím, mégis neje leszek, hogy őt gyógyítsam! Minden vágya fellázult, teste beteg, s csak én gyógyíthatom őt — szentségtörést követ el rajtam, s én ezt tűröm, mert őt szeretem, mert őt boldogítani akarom, mert én, egy, nem úszhatok a dagadó folyam ellen, mert a világot meg nem változtathatom, mert magam is őrült vagyok, ki a világ felforgottságát neveti, ki a szellem emberénél az állatiságtól lelke mélyében összeborzad, de kinek tiszta érzésénél, exaltáltnak tetsző szavainál egyebe nincsen, ki nem képes változtatni az ellen, kinek nincs ereje a világot kiforgatni sarkából. Mise után szegény Klugné52 jött hozzám. Két pengőforintot adtam a könnyekkel háláló szerencsétlennek. Ez után Treedeékhez mentem. Érzékeny vala a jelenet. Az ősz ember szeméből két könny gördüle le beléptemnél, levelet, Józsim s magam számára adék néki egy ezüstforinttal együtt. A nőt magamhoz rendelőm Arácson temették el. Közli: Zadjeli Schlactha Etelka soproni naplója 1838-1842. S. a. r. és jegyz.: Csatkai Endre. Sopron, 1943.7. 50 Ti. férjes asszonyokat. 51 Mindannyian örültek vagyunk (francia). 52 Klug Alajos, a soproni zeneiskola hegedű és ének szakán tanító tanár felesége. 30
