Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)
Dokumentumok
A téli szálláson lévő katonaság és számtalan falu közötti ügyek felülvizsgálatára a holnapi napon kiküldik a káptalan és a jezsuiták küldöttjeit, vásárhelyi Nagy Ferencet, Zádori Andrást, Iványos Miklóst, Bősze Mihályt. 1694.június 17. közgyűlés (Fiáth János alispán, valamint a káptalan nevében a dékán, a főapát és a jezsuiták nevében küldöttjeik és más jelenlévők színe előtt) 244. 243.; 447. p.; 100-101. pp. Felolvasták és kihirdették a király levelét, amiben tájékoztatja a vármegyét, hogy miután az igen nagy szükségre tekintettel a nádor egy jelentős összeggel segítette a királyt, ezért 30000079 erdélyi kősót fognak neki kiutalni az elkövetkező időben, emiatt ezalatt a többi kereskedőnek ezt a kereskedést megtiltják, és ezek után a kősók után semmiféle vámot vagy adót sem kell fizetnie. A király ezen utasításának tekintélyének megsértése nélkül, mivel a káptalan jogait sérti, a dékán ellentmondott, hasonlóképp a kereskedők is. Erre válaszolni kell a királynak és tájékoztatni kell, hogy az ország köztudomású királyi oklevéllel megerősített törvényeivel ellentétes a kősóval való kereskedésnek a felfüggesztése, ami mindenkinek szabad. 245. 244.; 447-448. pp.; 101. p. Kihirdették a király két nemesi címeres80 levelét, az egyiket Wendl Jánosnak, a másikat Moeczl Jánosnak, valamint feleségeiknek és utódaiknak adományozta, ellentmondó nélkül. 246. 245.; 448. p.; 101. p. A vármegye számtalan sérelmének orvoslása érdekében a királyi udvarba (követnek) küldik Lendvay Piacid főapátot és Fiáth János alispánt, akik a 79 ter centena millia; a mértékegység nincs megjelölve 80 armális 94