Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)

Dokumentumok

I tekintetében felmerülő és felosztott összeg esetében minden forintra 12 dénár jusson. Mivel a porciók felosztása a magyar nemzet között csak 9 fél porcióra és néhány forintra terjed, rájuk 40 maradék fel nem osztott porció maradt, ezért ezt az ügyet a következő nagyobb létszámú vármegyei közgyűlésre halasztják. 1694. március 8. közgyűlés (Fiáth János alispán, a szolgabírók, a földesurak nevében küldöttjeik, Baranyai Mihály, Iványos Miklós, Radics Mihály és más megjelentek színe előtt) 233. 232.; 443. p.; 96-97. pp. Felolvasták és közzétették a király levelét, amiben meghagyja, hogy mivel Molnár János ezredest katonák félfogadására Győrbe, Komáromba és [ÉrsekjUjvárba vezényelte, ezért a szükség megköveteli, hogy számára szállást biztosítsanak. Erre azt kell válaszolni mind a magyar kancelláriának, mind pedig a biztosi hivatalnak, hogy mivel egyfelől rendes és rendkívüli szállásokkal is terhelték a vármegyét, másfelől pedig az eddigi gyakorlat szerint a tisztek feladata, hogy a szállásról (kvártélyról) pénzért gondoskodjanak, nem pedig a vármegyéé, ezért más módot találjanak erre. 234. 233.; 443-444. pp.; 97-98. pp. Viczay Adám és más szigetközi közbirtokosok a Duna partján a szigetközi járásban létesített gátak őrzése érdekében úgy határoztak, hogy a szigetközi járásban valamennyi nemes és nem nemes és a révfalusiak kötelesek felkelni és odavonulni, hogy a gátakra vigyázzanak. A külső járásból segitségül rendeltek 80 személyt, a tóközi járásból 30-at. Ezek a személyek kötelesek az említett földesúr rendelkezése szerint az általa kitűzött időpontban 4 forint büntetés terhe alatt megjelenni. A büntetést a földesúr a 91

Next

/
Thumbnails
Contents