Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)
Dokumentumok
I István, Bácsa és Nagybajcs prediális falvak alispánja elfogadták, azzal a feltétellel, hogy ha az említett falvak lakóiról kiderül, hogy a nevezett urak színe előtt tévesen tárták fel a vagyonukat, akkor az ügy további vizsgálata a vármegyénél folytatódjon. 143. 142.; 399. p.; 56. p. Úgy határoztak, hogy a téli szálláson lévő katonaság ellátása ügyében minél jobb és megfelelőbb egyezséget kössenek a következő év, 1693. január 8-án tartandó általános megyei közgyűlésen a katonaság tisztjeivel a következő módon. A katonaság elégedjen meg az adózó nép által kínált étellel, ezen kívül minden héten adni fognak 3 icce bort52, pénzben pedig havonta 2 forintot. 144. 143.; 399. p.; 56. p. A porciók ez évi jogos és méltányos felosztására az előző évi felosztókat rendelik, akik a legrövidebb időn belül el kell, hogy végezzék azt. Mivel Fiáth János alispán bizonyos ügyei miatt elfoglalt, ezért őt Tarczy János szolgabíró helyettesíti. A porciók felosztása és elhelyezése a szolgabírók által készített összeírás szerint az előző évi módon történjen. 1693. január 7. közgyűlés (Fiáth János alispán, a szolgabírók, a földesurak nevében tiszttartóik és küldöttjeik és más megjelent nemesek színe előtt) 145. 144.; 400. p.; 57. p. Mivel az erre a vármegyére eső téli porciók felosztását bizonyos súlyos okokból nem lehet végrehajtani, ezért azt egy alkalmasabb időpontra halasztják el. Közben pedig, hogy az adózó nép a katonaság ellátásában magától is helyt tudjon állni, úgy határoztak, hogy valamennyi kérelmező várbeli katona az elmúlt évi mód szerint ráeső porciókat 3 hónapra 52 mediae tres vini 61