Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)
Dokumentumok
szolgabírók könnyítsék és más, kevésbé terhelt falvakra hárítsák a lelkiismeretük szerint. 90. 90.; 374-375. pp.; 34-35. pp. A mágnások és nemesek egyetértésével úgy határoztak, hogy ezután a falvakban lakó halászok a halakat ne merjék máshová vinni, mint a belső városba és a várba. Itt pedig ennek a helynek a halászai délelőtt 10 óráig mázsánként38 ne merjék a falubeli halászoktól felvásárolni a halakat, hanem a nevezett időn belül bármely lakos a maga szükségletére vásárolhasson, az említett időpont lejártával pedig a város halászai vehessenek halakat a városon kívül lakóktól. Abban az esetben, ha a kívül lakó halászok a jelen statútummal szemben halaikat máshová akarnák vinni, a jelen statutum erejével a győri, a révfalusi és a pataházi halászoknak szabad legyen az ilyen máshová vinni szándékozott halakat katonai segítséget igénybe véve lefoglalni, és ennek egyik része a halászoké, a másik a ferenceseké és a szegényházé39, a harmadik pedig a vármegyei tisztviselőké legyen. Ha pedig ellenkezőleg a győri, révfalusi és pataházi halászok próbálnák máshová vinni a halakat, a kívül lakó halászoknak az említett módon szabad legyen lefoglalni, és ugyanúgy a felek között felosztani. Ha pedig Isten kegyelméből a Duna kiöntene és olyan sok hal lenne, hogy mind a város, mind más helyek szükségletére elegendő lenne, a fölösleges mennyiséget a szolgabíróhoz kelljen eljuttatni és az ő rendelkezése alapján máshová vinni. Abban az esetben, ha az említett halászok saját hasznukat keresve összejátszanának és titkos egyezséget kötve a halakat máshová vinnék, mindegyik felet külön 50 forintra büntessék meg minden jogorvoslat nélkül, katonai segítséget is igénybe véve, annyiszor, ahányszor bebizonyosodik. Ezt az összeget pedig a vármegye szükségleteire fordítsák. A jelen statutum szigorú megőrzése érdekében az említettek felügyeletére rendelik Huszár János szolgabírót. per centenarios 39 xenodochium 44