Hegedüs Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1691-1699 (Győr, 2016)
Dokumentumok
I 1698. május 10. közgyűlés (Győrben, Fiáth János alispán előtt, Széchényi Pál kalocsai érsek, Telekessy István Csanádi püspök, Matusek András szkopjei püspök, lósi Viczay Adám, a főapát és a jezsuiták nevében megbízottaik, továbbá Iványos Miklós, Pázmándi Gergely és mások jelenlétében) 431. 430.;-; 183-185. pp. Az alispán bejelenti, hogy eddig a vármegyei tisztviselők fizetését és a rájuk eső porciókat egyedül a nemesség állta, amit már erősen nehezményeznek. A közgyűlés erre úgy határozott, hogy mivel a tisztviselők közszolgálatot látnak el, a vármegyének kell őket fizetnie, ezért a következő személyenkénti porció-felosztás idején mind a tisztviselők fizetését, mind az egyébként általuk szolgáltatandó porciókat egybe kell számítani és a nemességen kívül a többi rendre is ki kell vetni. A nemesség azt is nehezményezi, hogy az elhunyt Király János alispán idejében 20 és fél porciót vetettek még ki rájuk, amit jelenleg is, bár kimerültek, viselnek. Kérik, hogy ezt terheljék rá a többi rendre is. A közgyűlés úgy döntött, hogy ezután is a korábban alkalmazott norma és mód maradjon érvényben, mivel a kivetéseknél eddig is a teherviselő képességre voltak figyelemmel. A nemesség panaszolja, bár a király több alkalommal is elrendelte, hogy minden főpap és főnemes járuljon hozzá a porciók fizetéséhez, ennek ellenére a földesurak nem fizetnek. A nemesség ezen követelésére a főpapok, főnemesek és birtokos nemesek kötelezték magukat, hogy bár a törvények és kiváltságaik alapján minden teher alól mentesek, ennek ellenére - nem kötelességből, hanem saját jószántukból - a vármegye közös szükségleteihez egy elviselhető nagyságú, más vármegyékben alkalmazott mértéknek megfelelő adót egyedül erre az évre mégis hajlandóak vállalni. 151