Hegedüs Zoltán - Szabó Zoltán: Győr vármegye nemesi közgyűlési és törvénykezési jegyzőkönyveinek regesztái IV. 1638-1650 (Győr, 2007)
Dokumentumok
Csécsényben (Chechen), és mivel Bodonhelyen (Bodonhel) őrhelyek163 lettek felállítva, továbbá, hogy a Szigetközben (Szigethkeöz) a Duna partjánál eddig három helyen szoktak őrködni, minden egyes helyen 18 gyalogos és két lovas (akik veszély idején, ha sürgős szükség van rá, időben másokat képezhetnek ki) jól felfegyverezve, különbség nélkül, mind a nemesek, mind a nemtelenek közül, egregius Bodo György szolgabíró járásából hétnaponta álljon őrt. Ennek gyorsítására és pontos végrehajtására Bácsára (Bacha) Bajcsi (Baicha) Jánost, Szávára (Szava) Berkes Istvánt, Vénekre (Venek) pedig Bokor Péter nemeseket küldik, akiknek szigorúan meghagyják, hogy a falvakban a beszállásolástól tartózkodjanak. Egregius Szombath András szolgabíró járását Patonára (Patbona) rendelik, és 25 gyalogost és két jól felfegyverzett lovast fog adni a hétnapi őrállásra, akikről egregius Pethe Imre gondoskodik. A jelen rendelkezésben foglaltak foganatosítására mindegyik szolgabíró azokat a maga járásában közzé fogja tenni és valamennyi őrködésre kirendelt személy egyenként 12 magyar forint büntetés behajtásának terhe alatt, melyet az alispánnak kell juttatni, a számára kijelölt helyre fog vonulni az őrállás teljesítésére. Az ellenkezőket a nevezett büntetéssel büntessék. 172. (438.); 357. p. Határoztak, hogy amikor a szolgabíró közügyekben faluról falura jár, az eddig megőrzött szokás szerint kocsi szolgáljon neki, és a falvak lehetőségük szerint tisztességesen lássák el. Erről a határozatról a vármegye a nádort is tájékoztatja levélben, amit két szolgabíró és a táblabírók előtt, akiket az alispán hívott össze, az alispán erősít meg. 173. (439.); 357. p. Főtisztelendő Pálffy Mátyás szentmártoni főapát kérésére a szolgabírót helyszíni szemlére kiküldik. 1640. január 13. megyei részközgyűlés Győr mezővárosban 174. (440.); 357. p.; 21. p Felolvasták Batthyány (Botthian) Adám gróf levelét a vármegye által nyújtandó gabonaadó ügyében, és úgy határoztak, hogy levélben válaszolnak neki. Dobos úr, aki jelenleg a megyében adószedő, a vármegye előtt mentette magát 163 praesidia 50