Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 december – 1841 augusztus. 3 kötet. (Győr, 2006)
A napló szövege
tetszik, s így ezáltal mutatni akarja, hogy Augusznak sem tetszhetik. Aztán Rosty Ilka! E gyermek!” „De Ágnes nagyon tetszett neki!” „Az igen, de már mindennek vége.” S így minden kétségem távolítva, s én ismét nyugodt, boldog vagyok. Adélé mondá Flórinak: „S Maga még nem is mondta Éti néninek, hogy Tóni bácsi Svájcba szándékozik.” „De!” — mondám ismét nagyon gyorsan — „Hozzánk ígérkezett; a tájt be akarja utazni, mondá.” „Hisz az is még meglehet; tán később.” S újólag persuadált, látogatnók meg Hidján. Hogy ekkor jövőm biztosítva, boldogságom elérve volna, hiszem — de, hogy itt ismét anyám útban lesz, tudom. Flóri szörnyen vidám volt, mintha érezte volna, mily örömöt tett nekem. Kezde pajkosan, negédesen egy német verset szavalni — Adélé pár percre kiment, én a kedves gyermekre hajoltam s gyorsan, felindulva mondám neki: „Tehát Csapó néni kezét csókolom, Tóni bácsit köszöntőm, s mondja neki, hogy szavát tartsa s meglátogasson! Nem felejti el?” Egész lelkemet látszám kilehelni ezen szókban. A gyermeket magamhoz ölelém — jobb üzenetvivőt, úgy hiszem, nem is választhattam volna! Uzsonnára kihívtak. Adélé aludttejet hordatott fel számomra; mily finom volt ez. A Pista családja aztán kocsiig kísért szíves búcsúk között. Utóbb a hold csendesen lebegett az ég azúrjában; hálát adék Istenemnek a szép napért — könnyű volt keblem, de némi aggódástól mégsem ment! Ha a jövőben olvashatnék! Mit hozand? 27- én, kedd. Anyám whistezett. Hozzánk Dorsner jött. Utóbb sympathia patience-hoz fogtunk, s mint még eddig soha, egyszer sem ment ki. Csodálatos! 28- án, szerda. Délután Budayné Lórival, tante Claire, Horváthné s Dorsner velünk a jezsuita malomba337 jöttek. Lóri és én mindig a cruzi hegyen mászkáltunk; egyszer lemenet közben Lóri szörnyűn félt, én ezen nagyon nevettem, s így nem mertünk lemenni. Dorsner felszökött; Lóri egészen beléje dőlt, én könnyen karját vevém, s így igen szerencsésen leértünk. Visszajövet még a Casinohoz ültünk mindnyájan. Chemel a nőkhöz ült. Velem szót sem szólott; pedig hangos „Adieu”-t338 mondék neki. 29- én, csütörtök. Délután Horváthné, Laitnerné Emíliával s Smid Teréz voltak itt. Estefelé a Neuhofba ballagtunk. Mihálovitsné egy darabig velünk ment. Szót sem szólottám vele. Murrayékkal találkoztunk, a 337 Más néven az ún. Schönherr-malom. 338 Istenhozzádot (francia). 95
